- Gyere csak be! - mondtam, majd egy narancssárga hajú, nyúlfülű lány lépett be az ajtón...
- Szia! - köszönt mosolyogva.
- Szia, biztos te vagy Ykhar... - mosolyodtam én is el.
- Te pedig Sasha. Nagyon örvendek! Hallottam, hogy kiderült, hogy te is tündér vagy. Pedig szívesen találkoztam veled úgy, mint emberrel... Még sosem láttam embert... - kissé elnevettem magamat. - Mi az?
- Kissé gyorsan és sokat beszélsz... Már bocsi...
- Tudom, már sokan mondták...
- Na igen, hidd el, még mindig teljesen embernek érzem magamat.
- Rendben! Kíváncsi lennék a világod történelmére, könyveire, nyelveire, szokásaira...
- Óhóó - próbáltam megnyugtatni. - Azért ahogy ti sem tudtok két percben mindent összefoglalni Eldarya-ról, én sem tudok az én világomról.
- Ó, bocsi. Csak nagyon érdekelnek az ilyenfajta dolgok ... Minden esetre itt van Miiko által küldött ruhád, amelyeket magaddal vihetsz a küldetésekre...
- szóval én is ki fogok mászkálni innen??? Nem veszélyes ez? - Rémültem meg.
- Őőő.. igen, az... - Ykhar kissé zavarba jött. - de majd az elején valószínűleg mindig veled fog menni valaki, hogy vigyázzon rád.
- Értem, de nem nyugtatott meg annyira... És, mond csak... Miért fontosak annyira a kristályok? - ez a kérdés már az elejétől fogva foglalkoztatott.
- Te szegény, senki nem magyarázta el neked? - tette fel a költői kérdést. - A kristály szimbolizálja Eldarya életerejét úgymond. Ha a kristály teljesen elfogy, vele együtt eltűnik a semmibe a világunk.
- És hova tűnnek a darabkái? - kérdeztem. - Mert valahogy el kellett onnan tűnnie.
- Nos, fogalmunk sincs - felelte röviden. - És tudtom szerint, te vagy az első, aki visszahoztál egy darabkát.
- Milyen régóta fogy a kristályotok? - kérdeztem.
- Már sok ideje - felelte. - Nem tudom pontosan. Amióta az eszemet tudom, egyre csak fogy, és még nem találtunk belőle egy darabot sem. Ezért kéne kiderítenünk, hogy a tiéd honnan származik pontosan.
- Értem...
- És hát én személy szerint hiszek abban, hogy te vagy az, aki megmenti majd a világunkat.
- Komolyan? - nevettem fel. - Én még magamat se tudom megmenteni, hát akkor még hogy egy egész világot.
- Hogy érted azt, hogy magadat sem? - kérdezte. Lesütöttem a szememet.
- Nem tudok hazajutni... Úgy érzem magamat, mintha csapdába estem volna. - Ykhar közelebb jött.
- Tudod, a legnagyobb hősök mindig feláldozzák magukat a nagyobb jó érdekében.
- Öhmm... Ezzel most nem nyugtattál meg. - néztem rá kérdőn.
- Nálad nem ez lesz a helyzet - mosolyodott el. - Ha hősként mindent megteszel, hogy megmentsd a világunkat, hidd el, akkor már biztos, hogy otthonodnak fogod tekinteni. - Majd a karomra tette a kezét. - Te ide tartozol, biztos vagyok ebben.
- Hát... én már nem annyira... De köszönöm, Ykhar.
- Szívesen. Majd még biztos találkozunk, de még sok az elintéznivalóm. Szia Sasha!
- Szia! - majd egyedül maradtam a szobámban.
Másnap szinte mindjárt azzal indítottam a napomat, hogy egy Seran nevű férfi megtanított bánni a tőrrel, mármint hogy hogyan védhetem meg vele magamat, nem feltétlenül támadás céljából. Közben elmagyarázta, hogyan lehet megölni bizonyos dolgokat... Már a gondolatától is irtóztam, hogy kioltsak egy életet...
- Nem hiszem, hogy ez hasznos lenne... Ha tudnám is, hogyan öljek meg valamit, lehet, nem tenném meg.
- Ebben ne legyél olyan biztos - lépett be az ajtón Miiko. - Bármikor előfordulhat, hogy szükséged lesz rá. Legalább tanuld meg. Nem hagyhatjuk, hogy az orákulum által megnevezett világ-remény meghaljon, mert mi nem mondtuk el neki, hogy vessen véget egy harcnak véglegesen.
- Értem... - mondtam komoran, és Seran tovább magyarázott.
-... A Fekete Kutyák esetében a fejet kell célba venni. A többi részén olyan sok a szőr, hogy a tőr nem tud átmenni rajta.
- Azt se tudom, hogy mi az a Fekete Kutya - mondtam.
- Majd ha látod, tudni fogod - felelte röviden, majd további leckéket adott.
Késő délután végre megszabadultam a pszichopata Seran-tól, és Nevra felajánlotta, hogy tekintve, hogy az ő gárdájában leszek, megtanítja nekem a lopakodás alapjait. Gondolhatjátok, mennyire fantasztikusan ment... Nevra mindig mondta, hogy túl zajos vagyok...
- Ha nem látnék semmit - szólalt meg sokadszor. - és nem lenne ilyen finom, erős illatod, akkor is tudnám, hol vagy.
- Jó, oké. Megpróbálom még egyszer. - megtanította, hogy tekintve, hogy általában sötétebb napszakban dolgozunk, hogy mindig keressem a legsötétebb helyeket, utakat. Házfal mellett, ilyesmik. Hogy ne telitalppal járjak, hanem lábujjhegyen, de közben ügyeljek az egyensúlyomra, és ne érjek hozzá semmi megmozdíthatóhoz. De közben mozogjak gyorsan, és figyeljem a környezetemben lévő embereket. Mondhatom, nem éppen az én világom volt ez az egész dolog...
Nem sok időt töltöttem el a vámpírral, mert szokás szerint dolga akadt, ezért az egyik Árny Gárda tagot, Chrome-ot megkérte, hogy folytassa velem a gyakorlást.
Nem tudtam sokat beszélgetni Chrome-mal, csak annyit sikerült kiderítenem, hogy egy vérfarkas és nagy az étvágya, meg szeret elkalandozni a küldetései közben... A vérfarkasnál már meg sem lepődtem.
Végül este kimerülten dőltem le az ágyamba, és egyből el is nyomott az álom... Ezt nem fogom sokáig bírni.
Reggel Ykhar jött be a szobámba, és kirázott az ágyból.
- Mi az? - kérdeztem félálomban.
- Menned kell! - jelentette ki. - Miiko most szólt. El kell menned az első küldetésedre. - majd elkezdett kotorászni a szekrényben, és az új ruházatom darabjait dobálta nekem. - Eltűnt egy kis Kappa, és meg kéne keresni az erdőben, valószínűleg ott van. Veszélytelen feladat, pont neked való. A legtöbben meg nem is érnek rá.
- Akkor... most mégis egyedül megyek? - kérdeztem, miközben komótosan magamra ráncigáltam az öltözetem.
- Nem, Nevra elkísér. A Gárdád vezetője, és épp nem akadt dolga. Siessél, Miiko engem is lecsesz, ha nem kelsz fel időben!
- Oké, oké... Megyek már. - mondtam, majd magamra vettem a kabátot, és kimentem a szobámból.
Pár perc múlva már Nevrával az oldalamon álltam a Nagy kapu előtt, majd kisétáltunk rajta.
- Merre? - kérdeztem.
- Tök mindegy - felelte röviden. - De ha jobbra megyünk, valószínűleg nem találunk semmit, és kénytelenek leszünk elütni az időt valami mással... - nézett rám a féloldalas mosolyával.
- Komolyan, szerintem ha most már bármit mondanál, félre tudnám érteni...
- Ohóó - nevetett Nevra. - szó sincs félreértésekről. - majd közelebb hajolt. - elég gyakran elképzellek az ágymelegítőmként, kislány. És nem lennél rossz... - majd oldalba csaptam.
- Hé, nem jó ötlet a Gárda vezetődet ütögetni.
- Nem jó ötlet így beszélni az állítólagos megmentőről.
- Ott a pont - mondta. - gyere, erre van az erdő - majd bementünk a fák közé.
- Kicsit sötét van itt... - szólaltam meg.
- Persze, itt a legsűrűbb az erdő - felelte Nevra. - Nem menjünk sokkal tovább, mert kezdünk veszélyes területre tévedni... Hallok valamit, amit nem kéne. - én is hallgatózom, de nem tudok semmiféle gyanús hangot kivenni.
- Én nem hallok semmit - mondtam neki végül.
- Tudod vámpírhallás - vonta meg a vállát, majd a homlokát ráncolta. - balra kell mennünk, MOST! - kiáltott fel, és egyből hallgattam is rá. Mindketten futásnak eredtünk, és nem sokra rá megláttam egy teknősbéka-szerű akármicsodát, ami épp sírásra emlékeztető hangot adott ki. Felette egy nagy, fekete, farkas szerű lény tornyosul - minden bizonnyal a hírhedt Fekete Kutya.
- Kicsit sötét van itt... - szólaltam meg.
- Persze, itt a legsűrűbb az erdő - felelte Nevra. - Nem menjünk sokkal tovább, mert kezdünk veszélyes területre tévedni... Hallok valamit, amit nem kéne. - én is hallgatózom, de nem tudok semmiféle gyanús hangot kivenni.
- Én nem hallok semmit - mondtam neki végül.
- Tudod vámpírhallás - vonta meg a vállát, majd a homlokát ráncolta. - balra kell mennünk, MOST! - kiáltott fel, és egyből hallgattam is rá. Mindketten futásnak eredtünk, és nem sokra rá megláttam egy teknősbéka-szerű akármicsodát, ami épp sírásra emlékeztető hangot adott ki. Felette egy nagy, fekete, farkas szerű lény tornyosul - minden bizonnyal a hírhedt Fekete Kutya.
Egy tőr nyugodott az övemben a Gárdák jóvoltából, és ez volt a szerencsém. Nevra kiáltott valamit mögülem, hogy vigyázzak, de nem tudtam sok mindent csinálni, a lény észrevett engem, így a következő pillanatban már felém rohant. A meglepettségtől és ijedtségtől nem tudtam reagálni elég gyorsan, így a következő pillanatban már a földön feküdtem, a farkas pedig felettem. Megharapta a bal karomat, illetve az oldalamba taposott. Tekintve, hogy jobb kezes vagyok, könnyedén kikaptam az övemből a fegyveremet, és a feje felé céloztam. Elvétettem, így csak annyit értem el, hogy kissé felbőszítettem.
Még egyszer meg akart harapni, de ijedtemben elkezdtem rúgkapálni, és végül annyira kiszabadítottam a lábaimat, hogy egy határozott rúgással hasba tudtam találni. Kissé elveszítette az egyensúlyát, és ezt kihasználva, most már stabilabban tudtam tartani a kezemet. Egy jól irányzott mozdulattal a fejébe állítottam a tőrt, felvisított, majd elkezdett össze-vissza rángatózni. A haláltusája közben pedig... Valószínűleg eltörte jó pár bordámat. Nagy nehezen oldalra tekintettem, ahol a kappa a földön ült, könnyes szemivel. Szerencsére még életben volt.
Még egyszer meg akart harapni, de ijedtemben elkezdtem rúgkapálni, és végül annyira kiszabadítottam a lábaimat, hogy egy határozott rúgással hasba tudtam találni. Kissé elveszítette az egyensúlyát, és ezt kihasználva, most már stabilabban tudtam tartani a kezemet. Egy jól irányzott mozdulattal a fejébe állítottam a tőrt, felvisított, majd elkezdett össze-vissza rángatózni. A haláltusája közben pedig... Valószínűleg eltörte jó pár bordámat. Nagy nehezen oldalra tekintettem, ahol a kappa a földön ült, könnyes szemivel. Szerencsére még életben volt.
- Állj félre! - mondta Nevra nyugodt hangon Maszkosnak. A férfi nem mozdult, csak megpróbálta csendre inteni a vámpírt, majd kinyitotta az öklét.
Egy kék kristály ragyogott benne.
Nevra már mozdult, hogy kivegye a kezéből, de a férfi összezárta az öklét, majd megrázta a fejét és rám mutatott. Rám, aki éppen Nevra karjaiban haldoklott.
- Hogy... Neki? - vonta fel a vámpír a szemöldökét. Fekete-ruhás közelebb lépett, és tekintve, hogy Nevra nem sok mindent csinálhatott volna ellene, az egyik zsebembe helyezte a kristályt, majd megállt.
Jobban szemügyre vett. Nevra éppen el akarta taszítani és engem arrébb vinni, amikor Maszkos előhalászott egy fiolát, melyben piros folyadék lötyögött. Átnyújtotta a srácnak.
- És higgyem is el, hogy meggyógyítja? - lepődött meg. Fekete-ruhás nem válaszolt semmit, csak bevetette magát a fák sűrűjébe. Nevra gondterhelten figyelt engem, miközben lassan elveszítettem az eszméletemet.
- Meg... kell... mentenünk a... picit. - nyögtem ki a szavakat, mielőtt elájultam.
