-Előre is elnézést kérek, kissé összeszedetlenre
sikeredett a fejezet, ugyanis már nagyon szerettem volna,
hogy beinduljanak az események... -
- Sasha! Sasha! - üvöltötte a nevemet Nevra. - nem kellett volna... - majd végül odaért, és letérdelt mellém. Illetve a Fekete kutya teteme és közém.
- Nyugi... minden rendben - suttogtam, alig volt erőm beszélni. Egy kis vért köhögtem fel a sérüléseim miatt. - Csak egy kicsit... pépesíteni akart.
- Asszem gárdát tévesztettél, kislány - mosolyodott el végül, de csak kicsit. - vissza kell vigyelek... - mondta, majd felemelt a földről, a karjába vett. - próbálj meg kicsit kevésbé vérezni, ha lehet... Nem szeretnék még megvacsizni - El akartunk indulni, de valaki az utunkban állt.
Csak homályosan láttam mindent, zsongott a fejem, alig bírtam mozogni... De meg mertem volna esküdni, hogy Fekete-maszkos csávesz állt velünk szemben.
48 ÓRÁVAL KORÁBBAN
- Mery, sajnos sehol sem találtuk a familiárisodat... - mondtam a kisfiúnak, térdelve. - Megpróbáltunk mindent...
- A... társamat akarom... - szipogott.
- Tudod, Kero-nak volt egy ötlete... - próbáltam megnyugtatni. - hogy esetleg szerezhetnénk egy újat...
- Olyan lenne, mint az előző? - nyugodott meg kissé.
- Igen. Egy crysalimod volt, nem igaz?
- Igen...
- Tudod, az én társam, Frel találkozott eggyel nemrég, itt a tojása. Kero-tól kérj egy inkubátort.
- Rendben - mosolyodott el. - köszönöm, Sasha! - nézett rám. - cserébe adok neked valamit... - majd elkezdett kotorászni a zsebeiben.
- Nem, nem, dehogy, nem kell semmi - próbáltam meg lebeszélni. - csak ígérd meg, hogy vigyázol a familiárisodra, és a neki való kajával eteted.
- Megígérem... - motyogta. - de akkor is adok neked valamit. - majd megállt a keresésben, de nem vette ki a kezét a zsebéből. - Csak ígérd meg, hogy nem mondod el Miiko-éknak, hogy tőlem van! - kérlelt.
- Ömm... miért? - néztem rá gyanakodva.
- Mert akkor megkérdeznék, hogy én honnan szereztem... És hát nem mondhatom el az igazat...
- Mery, mit csináltál? - vontam fel a szemöldökömet.
- Hát.... - sütötte le a szemét, de én még mindig gyanakodva néztem rá. - Ő adta nekem...
- Ki? - kérdeztem.
- Ők tudnák, hogy ki. Te nem hiszem, hogy tudod... Fekete-piros ruhában szokott...
- A maszkos?
- Igen, ezek szerint láttad már... Tőle kaptam, és azt mondta, hogy adjam oda neked... De csakis neked.
- Nem mondta, hogy miért? - kérdeztem. Mery csak megrázta a fejét. - És mi az? - majd Mery kihúzta a zsebéből a kezét, és egy kristály nyugodott rajta. Pontosan olyan, mint amilyen a nagy kristály, csak kisebb. Ámulva néztem rá.
- Miiko örülni fog ennek - csillant fel a szemem. - Nem mondom el nekik, hogy honnan van, ha nem feltétlenül muszáj.
- Oké... - bólintott bizonytalanul.
Már egy ideje itt voltam Eldarya-ban. Több napig kutattam Mery crysalima után Frel-lel, közben már egész jól megismertem a világot. A gárdák tagjai legtöbben segítőkésznek és kedvesnek bizonyultak, sok mindent megtanultam tőlük... Természetesen elsőként egy kis önvédelmet, minimális szinten. Minden esetre hálás voltam nekik, hogy befogadtak. Ettől függetlenül honvággyal küszködtem, és reménykedtem, hogy nem sokára - vagy egyáltalán valamikor - hazajutok.
Beléptem a kristályterembe, ahol Miiko-t találtam. Rókacsaj gyanakodva nézett rám.
- Mit akarsz? - szegezte nekem a kérdést. Válaszra se méltattam, csak felszegett állal megmutattam neki a kristályt. Miiko szemei óriásira tágultak, majd közelebb lépett hozzám.
- Ezt... hol találtad? - csillant fel a szeme.
- Nem én találtam - feleltem röviden. - És mielőtt tovább kérdeznél, fogalmam nincs az igazi eredetéről.
- Ezt... nem pontosan értem - ráncolta a homlokát. - minden esetre, köszönöm, hogy idehoztad.
- Szívesen.
- De azért örülnék, ha elmondanád, hogy honnan a csudából van.
- Mery-től. - feleltem röviden. - Ő pedig a fekete-maszkostól kapta. - Miiko komoran elfordult, majd úgy láttam, hogy eléggé gondolkodóba esett.
- Miben sántikálsz már megint? - tette fel a kérdést, amelyet minden bizonnyal a Titokzatos Valakinek szánt. Miiko visszatért a gondolataiból, majd szólt Jamonnak, hogy mindenkit hívjon oda.
Amint a kis kristály egyesült a naggyal, megrázkódott alattunk a föld, legalábbis én így éreztem. A többiek nyugodtan álltak. Nekem pedig a hideg futkosott a hátamon, a kezeim remegtek, és eluralkodott rajtam az érzés, hogy közelítsek a kristályhoz.
Tettem egy lépést. Miiko gyanakodva, a többiek pedig döbbenten néztek rám. Majd léptem még egyet, és még egyet, végül már csak 2 méterre voltam a kristálytól.
Nem hallottam, hogy Ezarel azt kérdezi, hogy mit csinál már megint ez a bolond; hogy Valkyon mondja, maradjak távolabb; Nevra kijelenti, hogy hozzá kéne közelebb lennem, nem a kristályhoz; Miiko pedig végtelen haragjával utánam jön, és vissza akar rántani.
Azonban nem tud megérinteni.
Ebben a pillanatban a kristály élesen felragyogott, és be kellett csuknom a szememet, hogy egyáltalán lással valamit. Egy gyönyörű női alak állt előttem...
Te jó isten mazsolája....
Ez meg MI A HALÁL???
Nem láttam a többieket, de mind ámulva, lefagyva nézték a jelenetet. A lény kinyújtotta a kezét, és rám mutatott. A keze majdhogynem hozzám ért, de még volt köztünk egy kis távolság. Leengedte a karját, majd egy számomra érthetetlen nyelven mondott egy pár szót, végül eltűnt a semmiben...
Pár órával később...
- Az orákulum nem jelenik meg csak úgy - magyarázta Kero. A Gárdavezetők, Kero és én az alkimista laboratóriumban voltunk, Ezarel kotyvasztott valami nemtom micsodát, amivel elméletileg letesztelik, hogy ember vagyok-e.
Természetesen a válasz egyértelmű volt, nem értettem az egészet. Minden esetre, legalább őket megnyugtatja, hogy igenis ember vagyok.
- Ezt már mondták - feleltem. - De nem hajlandók semmi mást elmondani. Azt, hogy miért, meg hogy mit mondott...
- Az orákulum egy nagyon ősi nyelven beszél hozzánk. - mondta Keroshane. - csak páran értjük. A teremben minden bizonnyal csak Miiko tudta, miről beszél. Miiko-nak pedig mindig jó oka van megtartani saját magának az ilyen dolgokat.
- Értem... - bólintottam, habár nem voltam annyira biztos benne.
- Készen van - szólalt meg Ezarel. - most pedig lássuk, hogy hogyan folyik le simán az emberke kezéről. - mutatták, hogy üljek le az asztalhoz.
- Ne ijedj majd meg! - utasított Miiko sokkal kedvesebb hangnemben, mint ami a megszokott volt.
- Megpróbálom. - feleltem.
- Tedd az asztal fölé a kezedet, hogy ráönthessem ezt a kezedre - mondta Ezarel.
- Fájni fog? - kérdeztem rémülten. Az elf elmosolyodott.
- Tekintve, hogy ember vagy, semmi nem fog történni.
- Okéé... - azért nem nyugtatott meg teljesen.
Az edény tartalmát ráborította a kezemre. Már egy perc is eltelt, de nem történt semmi.
- Én megmondtam - mondta vigyorogva Ezarel. - Csak egy szimpla, mezei ember...
- Mi a... - szinte halálra rémültem.
- Teljesen használhatatlan, és felesle... MI A... - mondta Ezarel is.
- Pedig én is biztos voltam benne - túrt a hajába Nevra. - olyan jó illatod van...
A kezemen a folyadék zöld lánggal égett, majd hirtelen elaludt. Mindannyian meglepetten - én főleg rémülten - néztük a jelenetet.
Szóval ezek szerint tündérvér folyik az ereimben...
- Ez mindent megváltoztat. - rázta meg a fejét Miiko. - Rendesen ki kell képezni, mindenre megtanítani - mondta a többieknek.
- Komolyan? - nézett rá kérdőn Ezarel.
- Igen, komolyan, Ezarel - felelte Miiko szigorúan. - Az orákulum nem ok nélkül jelent meg. Soha nem ok nélkül jelenik meg.
- Elárulod, mit mondott? - kérdezte Nevra. Miiko féloldalasan nézett rá.
- Nem akartam eddig elhinni. - kezdte Miiko. - Mert semmi értelme sincs.
- Minek? - vonta fel Ezarel a szemöldökét.
- Az orákulum szerint Sasha az, aki meg fogja menteni a világunkat. - Ezarel nevetésben tört ki.
- Ez? Ez itt? - mutatott rám. - Hiszen semmit nem tud. De úgy tényleg semmit!
- Kivételesen egyetértek veled - mondtam neki. - Semmit nem tudok... Hogy lennék akkor képes ilyesmire?
- Még semmit nem tudsz - javított ki Miiko. - Szinte biztos vagyok benne, hogy ahhoz, hogy válaszokat találjunk, a múltadban kell majd kutatnunk. Mármint itt, Eldarya-ban. Addig is viszont, muszáj lesz téged igazi Gárda taggá formálni. Mostantól teljességgel egy vagy közülünk. - majd Ezarelhez fordult. - és szeretném, ha te is - majd Nevrára emelte a tekintetét - és te is tisztelettel bánnál vele.
- Értettem... - mondta Ezarel.
- Rendben. - felelte Nevra mosolyogva. - A tisztelet egy bonyolult fogalom...
- Nevra! - szólt rá Miiko. - tudod, hogy értem. Sasha, te gyere velem! - mondta, majd kisétáltunk a teremből.
- Ez lesz a szobád - mutatott nekem egy szép, jól berendezett, kisebb szobát.
- Most, hogy már a világotok megmentője vagyok, kedvesebben bántok velem... - motyogtam.
- Csodálkozol? - vonta fel a szemöldökét Miiko. - Semmi nem hull csak úgy az öledbe, újonc. Most adtam neked egy szobát, holnap elkezded a komolyabb kiképzésedet a legjobbakkal, de csak ennyi. Ne szokj hozzá a kedvességhez. Ez a hely nem azért van.
- Értem... - mondtam. - És köszönöm.
- Majd Ykhar hoz neked később egy ruhát, amiben nem tűnsz majd ki, és sokkal kényelmesebb, mint ami most rajtad van.
- Rendben... De... - mire megkérdezhettem volna, ki is az az Ykhar, kiviharzott a szobámból.
Nem, képtelen voltam feldolgozni a hallottakat.... Hogy lennék én már egy egész világ megmentője??? Két hete még csak egy átlagos, végzős gimnazista lány voltam... Most pedig kb. előléptem a remény szimbólumává.
Komolyan, kérnem kéne Ezareltől valami abszintot, mert ezt nem lehet bírni ép ésszel...
