8. rész - Egy igazi harcos-féleség

Kopogtattak a szobám ajtaján. Biztos megjött Ykhar, bárki is legyen az. 

- Gyere csak be! - mondtam, majd egy narancssárga hajú, nyúlfülű lány lépett be az ajtón... 

- Szia! - köszönt mosolyogva. 

- Szia, biztos te vagy Ykhar... - mosolyodtam én is el. 

- Te pedig Sasha. Nagyon örvendek! Hallottam, hogy kiderült, hogy te is tündér vagy. Pedig szívesen találkoztam veled úgy, mint emberrel... Még sosem láttam embert... - kissé elnevettem magamat. - Mi az?

- Kissé gyorsan és sokat beszélsz... Már bocsi... 

- Tudom, már sokan mondták...

- Na igen, hidd el, még mindig teljesen embernek érzem magamat.

- Rendben! Kíváncsi lennék a világod történelmére, könyveire, nyelveire, szokásaira...

- Óhóó - próbáltam megnyugtatni. - Azért ahogy ti sem tudtok két percben mindent összefoglalni Eldarya-ról, én sem tudok az én világomról.

- Ó, bocsi. Csak nagyon érdekelnek az ilyenfajta dolgok ... Minden esetre itt van Miiko által küldött ruhád, amelyeket magaddal vihetsz a küldetésekre...

- szóval én is ki fogok mászkálni innen??? Nem veszélyes ez? - Rémültem meg. 

- Őőő.. igen, az... - Ykhar kissé zavarba jött. - de majd az elején valószínűleg mindig veled fog menni valaki, hogy vigyázzon rád. 

- Értem, de nem nyugtatott meg annyira... És, mond csak... Miért fontosak annyira a kristályok? - ez a kérdés már az elejétől fogva foglalkoztatott.

- Te szegény, senki nem magyarázta el neked? - tette fel a költői kérdést. - A kristály szimbolizálja Eldarya életerejét úgymond. Ha a kristály teljesen elfogy, vele együtt eltűnik a semmibe a világunk.

- És hova tűnnek a darabkái? - kérdeztem. - Mert valahogy el kellett onnan tűnnie.

- Nos, fogalmunk sincs - felelte röviden. - És tudtom szerint, te vagy az első, aki visszahoztál egy darabkát. 

- Milyen régóta fogy a kristályotok? - kérdeztem. 

- Már sok ideje - felelte. - Nem tudom pontosan. Amióta az eszemet tudom, egyre csak fogy, és még nem találtunk belőle egy darabot sem. Ezért kéne kiderítenünk, hogy a tiéd honnan származik pontosan. 

- Értem... 

- És hát én személy szerint hiszek abban, hogy te vagy az, aki megmenti majd a világunkat. 

- Komolyan? - nevettem fel. - Én még magamat se tudom megmenteni, hát akkor még hogy egy egész világot. 

- Hogy érted azt, hogy magadat sem? - kérdezte. Lesütöttem a szememet. 

- Nem tudok hazajutni... Úgy érzem magamat, mintha csapdába estem volna. - Ykhar közelebb jött.

- Tudod, a legnagyobb hősök mindig feláldozzák magukat a nagyobb jó érdekében. 

- Öhmm... Ezzel most nem nyugtattál meg. - néztem rá kérdőn. 

- Nálad nem ez lesz a helyzet - mosolyodott el. - Ha hősként mindent megteszel, hogy megmentsd a világunkat, hidd el, akkor már biztos, hogy otthonodnak fogod tekinteni. - Majd a karomra tette a kezét. - Te ide tartozol, biztos vagyok ebben. 

- Hát... én már nem annyira... De köszönöm, Ykhar. 

- Szívesen. Majd még biztos találkozunk, de még sok az elintéznivalóm. Szia Sasha! 

- Szia! - majd egyedül maradtam a szobámban. 

Másnap szinte mindjárt azzal indítottam a napomat, hogy egy Seran nevű férfi megtanított bánni a tőrrel, mármint hogy hogyan védhetem meg vele magamat, nem feltétlenül támadás céljából. Közben elmagyarázta, hogyan lehet megölni bizonyos dolgokat... Már a gondolatától is irtóztam, hogy kioltsak egy életet...

- Nem hiszem, hogy ez hasznos lenne... Ha tudnám is, hogyan öljek meg valamit, lehet, nem tenném meg.

- Ebben ne legyél olyan biztos - lépett be az ajtón Miiko. - Bármikor előfordulhat, hogy szükséged lesz rá. Legalább tanuld meg. Nem hagyhatjuk, hogy az orákulum által megnevezett világ-remény meghaljon, mert mi nem mondtuk el neki, hogy vessen véget egy harcnak véglegesen.

- Értem...  - mondtam komoran, és Seran tovább magyarázott.

-... A Fekete Kutyák esetében a fejet kell célba venni. A többi részén olyan sok a szőr, hogy a tőr nem tud átmenni rajta.

- Azt se tudom, hogy mi az a Fekete Kutya - mondtam. 

- Majd ha látod, tudni fogod - felelte röviden, majd további leckéket adott. 

Késő délután végre megszabadultam a pszichopata Seran-tól, és Nevra felajánlotta, hogy tekintve, hogy az ő gárdájában leszek, megtanítja nekem a lopakodás alapjait. Gondolhatjátok, mennyire fantasztikusan ment... Nevra mindig mondta, hogy túl zajos vagyok...

- Ha nem látnék semmit - szólalt meg sokadszor. - és nem lenne ilyen finom, erős illatod, akkor is tudnám, hol vagy. 

- Jó, oké. Megpróbálom még egyszer. - megtanította, hogy tekintve, hogy általában sötétebb napszakban dolgozunk, hogy mindig keressem a legsötétebb helyeket, utakat. Házfal mellett, ilyesmik. Hogy ne telitalppal járjak, hanem lábujjhegyen, de közben ügyeljek az egyensúlyomra, és ne érjek hozzá semmi megmozdíthatóhoz. De közben mozogjak gyorsan, és figyeljem a környezetemben lévő embereket. Mondhatom, nem éppen az én világom volt ez az egész dolog...

Nem sok időt töltöttem el a vámpírral, mert szokás szerint dolga akadt, ezért az egyik Árny Gárda tagot, Chrome-ot megkérte, hogy folytassa velem a gyakorlást. 

Nem tudtam sokat beszélgetni Chrome-mal, csak annyit sikerült kiderítenem, hogy egy vérfarkas és nagy az étvágya, meg szeret elkalandozni a küldetései közben... A vérfarkasnál már meg sem lepődtem.

 

Végül este kimerülten dőltem le az ágyamba, és egyből el is nyomott az álom... Ezt nem fogom sokáig bírni. 

Reggel Ykhar jött be a szobámba, és kirázott az ágyból.

- Mi az? - kérdeztem félálomban. 

- Menned kell! - jelentette ki. - Miiko most szólt. El kell menned az első küldetésedre. - majd elkezdett kotorászni a szekrényben, és az új ruházatom darabjait dobálta nekem. - Eltűnt egy kis Kappa, és meg kéne keresni az erdőben, valószínűleg ott van. Veszélytelen feladat, pont neked való. A legtöbben meg nem is érnek rá. 

- Akkor...  most mégis egyedül megyek?  - kérdeztem, miközben komótosan magamra ráncigáltam az öltözetem. 

- Nem, Nevra elkísér. A Gárdád vezetője, és épp nem akadt dolga. Siessél, Miiko engem is lecsesz, ha nem kelsz fel időben! 

- Oké, oké... Megyek már. - mondtam, majd magamra vettem a kabátot, és kimentem a szobámból. 

Pár perc múlva már Nevrával az oldalamon álltam a Nagy kapu előtt, majd kisétáltunk rajta. 

- Merre? - kérdeztem. 

- Tök mindegy - felelte röviden. - De ha jobbra megyünk, valószínűleg nem találunk semmit, és kénytelenek leszünk elütni az időt valami mással... - nézett rám a féloldalas mosolyával. 

- Komolyan, szerintem ha most már bármit mondanál, félre tudnám érteni... 

- Ohóó - nevetett Nevra. - szó sincs félreértésekről. - majd közelebb hajolt. - elég gyakran elképzellek az ágymelegítőmként, kislány. És nem lennél rossz... - majd oldalba csaptam. 

- Hé, nem jó ötlet a Gárda vezetődet ütögetni. 

- Nem jó ötlet így beszélni az állítólagos megmentőről. 

- Ott a pont - mondta. - gyere, erre van az erdő - majd bementünk a fák közé. 

- Kicsit sötét van itt... - szólaltam meg. 
- Persze, itt a legsűrűbb az erdő - felelte Nevra. - Nem menjünk sokkal tovább, mert kezdünk veszélyes területre tévedni... Hallok valamit, amit nem kéne. - én is hallgatózom, de nem tudok semmiféle gyanús hangot kivenni. 
- Én nem hallok semmit - mondtam neki végül.
- Tudod vámpírhallás - vonta meg a vállát, majd a homlokát ráncolta. - balra kell mennünk, MOST! - kiáltott fel, és egyből hallgattam is rá. Mindketten futásnak eredtünk, és nem sokra rá megláttam egy teknősbéka-szerű akármicsodát, ami épp sírásra emlékeztető hangot adott ki. Felette egy nagy, fekete, farkas szerű lény tornyosul - minden bizonnyal a hírhedt Fekete Kutya.

   

Egy tőr nyugodott az övemben a Gárdák jóvoltából, és ez volt a szerencsém. Nevra kiáltott valamit mögülem, hogy vigyázzak, de nem tudtam sok mindent csinálni, a lény észrevett engem, így a következő pillanatban már felém rohant. A meglepettségtől és ijedtségtől nem tudtam reagálni elég gyorsan, így a következő pillanatban már a földön feküdtem, a farkas pedig felettem. Megharapta a bal karomat, illetve az oldalamba taposott. Tekintve, hogy jobb kezes vagyok, könnyedén kikaptam az övemből a fegyveremet, és a feje felé céloztam. Elvétettem, így csak annyit értem el, hogy kissé felbőszítettem. 
Még egyszer meg akart harapni, de ijedtemben elkezdtem rúgkapálni, és végül annyira kiszabadítottam a lábaimat, hogy egy határozott rúgással hasba tudtam találni. Kissé elveszítette az egyensúlyát, és ezt kihasználva, most már stabilabban tudtam tartani a kezemet. Egy jól irányzott mozdulattal a fejébe állítottam a tőrt, felvisított, majd elkezdett össze-vissza rángatózni. A haláltusája közben pedig... Valószínűleg eltörte jó pár bordámat. Nagy nehezen oldalra tekintettem, ahol a kappa a földön ült, könnyes szemivel. Szerencsére még életben volt.

- Állj félre! - mondta Nevra nyugodt hangon Maszkosnak. A férfi nem mozdult, csak megpróbálta csendre inteni a vámpírt, majd kinyitotta az öklét.

Egy kék kristály ragyogott benne.

Nevra már mozdult, hogy kivegye a kezéből, de a férfi összezárta az öklét, majd megrázta a fejét és rám mutatott. Rám, aki éppen Nevra karjaiban haldoklott.

- Hogy... Neki? - vonta fel a vámpír a szemöldökét. Fekete-ruhás közelebb lépett, és tekintve, hogy Nevra nem sok mindent csinálhatott volna ellene, az egyik zsebembe helyezte a kristályt, majd megállt.

Jobban szemügyre vett. Nevra éppen el akarta taszítani és engem arrébb vinni, amikor Maszkos előhalászott egy fiolát, melyben piros folyadék lötyögött. Átnyújtotta a srácnak.

- És higgyem is el, hogy meggyógyítja? - lepődött meg. Fekete-ruhás nem válaszolt semmit, csak bevetette magát a fák sűrűjébe. Nevra gondterhelten figyelt engem, miközben lassan elveszítettem az eszméletemet.

- Meg... kell... mentenünk a... picit. - nyögtem ki a szavakat, mielőtt elájultam.

7. rész - Kalandra fel

-Előre is elnézést kérek, kissé összeszedetlenre 

sikeredett a fejezet, ugyanis már nagyon szerettem volna,

 hogy beinduljanak az események... -

- Sasha! Sasha! - üvöltötte a nevemet Nevra. - nem kellett volna... - majd végül odaért, és letérdelt mellém. Illetve a Fekete kutya teteme és közém. 

- Nyugi... minden rendben - suttogtam, alig volt erőm beszélni. Egy kis vért köhögtem fel a sérüléseim miatt. - Csak egy kicsit... pépesíteni akart. 

- Asszem gárdát tévesztettél, kislány - mosolyodott el végül, de csak kicsit. - vissza kell vigyelek... - mondta, majd felemelt a földről, a karjába vett. - próbálj meg kicsit kevésbé vérezni, ha lehet... Nem szeretnék még megvacsizni -  El akartunk indulni, de valaki az utunkban állt. 

Csak homályosan láttam mindent, zsongott a fejem, alig bírtam mozogni... De meg mertem volna esküdni, hogy Fekete-maszkos csávesz állt velünk szemben. 

48 ÓRÁVAL KORÁBBAN

- Mery, sajnos sehol sem találtuk a familiárisodat... - mondtam a kisfiúnak, térdelve. - Megpróbáltunk mindent...

- A... társamat akarom... - szipogott. 

- Tudod, Kero-nak volt egy ötlete... - próbáltam megnyugtatni. - hogy esetleg szerezhetnénk egy újat...

- Olyan lenne, mint az előző? - nyugodott meg kissé. 

- Igen. Egy crysalimod volt, nem igaz? 

- Igen...

- Tudod, az én társam, Frel találkozott eggyel nemrég, itt a tojása. Kero-tól kérj egy inkubátort. 

- Rendben - mosolyodott el. - köszönöm, Sasha! - nézett rám. - cserébe adok neked valamit... - majd elkezdett kotorászni a zsebeiben.

- Nem, nem, dehogy, nem kell semmi - próbáltam meg lebeszélni. - csak ígérd meg, hogy vigyázol a familiárisodra, és a neki való kajával eteted. 

- Megígérem... - motyogta. - de akkor is adok neked valamit. - majd megállt a keresésben, de nem vette ki a kezét a zsebéből. - Csak ígérd meg, hogy nem mondod el Miiko-éknak, hogy tőlem van! - kérlelt. 

- Ömm... miért? - néztem rá gyanakodva. 

- Mert akkor megkérdeznék, hogy én honnan szereztem... És hát nem mondhatom el az igazat... 

- Mery, mit csináltál? - vontam fel a szemöldökömet. 

- Hát.... - sütötte le a szemét, de én még mindig gyanakodva néztem rá. - Ő adta nekem...

- Ki? - kérdeztem. 

- Ők tudnák, hogy ki. Te nem hiszem, hogy tudod... Fekete-piros ruhában szokott...

- A maszkos? 

- Igen, ezek szerint láttad már... Tőle kaptam, és azt mondta, hogy adjam oda neked... De csakis neked. 

- Nem mondta, hogy miért? - kérdeztem. Mery csak megrázta a fejét. - És mi az? - majd Mery kihúzta a zsebéből a kezét, és egy kristály nyugodott rajta. Pontosan olyan, mint amilyen a nagy kristály, csak kisebb. Ámulva néztem rá. 

- Miiko örülni fog ennek - csillant fel a szemem. - Nem mondom el nekik, hogy honnan van, ha nem feltétlenül muszáj. 

- Oké... - bólintott bizonytalanul. 

Már egy ideje itt voltam Eldarya-ban. Több napig kutattam Mery crysalima után Frel-lel, közben már egész jól megismertem a világot. A gárdák tagjai legtöbben segítőkésznek és kedvesnek bizonyultak, sok mindent megtanultam tőlük... Természetesen elsőként egy kis önvédelmet, minimális szinten. Minden esetre hálás voltam nekik, hogy befogadtak. Ettől függetlenül honvággyal küszködtem, és reménykedtem, hogy nem sokára - vagy egyáltalán valamikor - hazajutok. 

Beléptem a kristályterembe, ahol Miiko-t találtam. Rókacsaj gyanakodva nézett rám. 

- Mit akarsz? - szegezte nekem a kérdést. Válaszra se méltattam, csak felszegett állal megmutattam neki a kristályt. Miiko szemei óriásira tágultak, majd közelebb lépett hozzám. 

- Ezt... hol találtad? - csillant fel a szeme. 

- Nem én találtam - feleltem röviden. - És mielőtt tovább kérdeznél, fogalmam nincs az igazi eredetéről. 

- Ezt... nem pontosan értem - ráncolta a homlokát. - minden esetre, köszönöm, hogy idehoztad. 

- Szívesen. 

- De azért örülnék, ha elmondanád, hogy honnan a csudából van. 

- Mery-től. - feleltem röviden. - Ő pedig a fekete-maszkostól kapta. - Miiko komoran elfordult, majd úgy láttam, hogy eléggé gondolkodóba esett. 

- Miben sántikálsz már megint? - tette fel a kérdést, amelyet minden bizonnyal a Titokzatos Valakinek szánt. Miiko visszatért a gondolataiból, majd szólt Jamonnak, hogy mindenkit hívjon oda. 

Amint a kis kristály egyesült a naggyal, megrázkódott alattunk a föld, legalábbis én így éreztem. A többiek nyugodtan álltak. Nekem pedig a hideg futkosott a hátamon, a kezeim remegtek, és eluralkodott rajtam az érzés, hogy közelítsek a kristályhoz. 

Tettem egy lépést. Miiko gyanakodva, a többiek pedig döbbenten néztek rám. Majd léptem még egyet, és még egyet, végül már csak 2 méterre voltam a kristálytól. 

Nem hallottam, hogy Ezarel azt kérdezi, hogy mit csinál már megint ez a bolond; hogy Valkyon mondja, maradjak távolabb; Nevra kijelenti, hogy hozzá kéne közelebb lennem, nem a kristályhoz; Miiko pedig végtelen haragjával utánam jön, és vissza akar rántani. 

Azonban nem tud megérinteni. 

Ebben a pillanatban a kristály élesen felragyogott, és be kellett csuknom a szememet, hogy egyáltalán lással valamit. Egy gyönyörű női alak állt előttem... 

Te jó isten mazsolája....

Ez meg MI A HALÁL???

Nem láttam a többieket, de mind ámulva, lefagyva nézték a jelenetet. A lény kinyújtotta a kezét, és rám mutatott. A keze majdhogynem hozzám ért, de még volt köztünk egy kis távolság. Leengedte a karját, majd egy számomra érthetetlen nyelven mondott egy pár szót, végül eltűnt a semmiben... 

Pár órával később... 

- Az orákulum nem jelenik meg csak úgy - magyarázta Kero. A Gárdavezetők, Kero és én az alkimista laboratóriumban voltunk, Ezarel kotyvasztott valami nemtom micsodát, amivel elméletileg letesztelik, hogy ember vagyok-e. 

Természetesen a válasz egyértelmű volt, nem értettem az egészet. Minden esetre, legalább őket megnyugtatja, hogy igenis ember vagyok. 

- Ezt már mondták - feleltem. - De nem hajlandók semmi mást elmondani. Azt, hogy miért, meg hogy mit mondott...

- Az orákulum egy nagyon ősi nyelven beszél hozzánk. - mondta Keroshane. - csak páran értjük. A teremben minden bizonnyal csak Miiko tudta, miről beszél. Miiko-nak pedig mindig jó oka van megtartani saját magának az ilyen dolgokat. 

- Értem... - bólintottam, habár nem voltam annyira biztos benne. 

- Készen van - szólalt meg Ezarel. - most pedig lássuk, hogy hogyan folyik le simán az emberke kezéről. - mutatták, hogy üljek le az asztalhoz. 

- Ne ijedj majd meg! - utasított Miiko sokkal kedvesebb hangnemben, mint ami a megszokott volt. 

- Megpróbálom. - feleltem. 

- Tedd az asztal fölé a kezedet, hogy ráönthessem ezt a kezedre - mondta Ezarel. 

- Fájni fog? - kérdeztem rémülten. Az elf elmosolyodott. 

- Tekintve, hogy ember vagy, semmi nem fog történni. 

- Okéé... - azért nem nyugtatott meg teljesen. 

Az edény tartalmát ráborította a kezemre. Már egy perc is eltelt, de nem történt semmi. 

- Én megmondtam - mondta vigyorogva Ezarel. - Csak egy szimpla, mezei ember...

- Mi a... - szinte halálra rémültem. 

- Teljesen használhatatlan, és felesle... MI A... - mondta Ezarel is. 

- Pedig én is biztos voltam benne - túrt a hajába Nevra. - olyan jó illatod van... 

A kezemen a folyadék zöld lánggal égett, majd hirtelen elaludt. Mindannyian meglepetten - én főleg rémülten - néztük a jelenetet. 

Szóval ezek szerint tündérvér folyik az ereimben... 

- Ez mindent megváltoztat. - rázta meg a fejét Miiko. - Rendesen ki kell képezni, mindenre megtanítani - mondta a többieknek. 

- Komolyan? - nézett rá kérdőn Ezarel. 

- Igen, komolyan, Ezarel - felelte Miiko szigorúan. - Az orákulum nem ok nélkül jelent meg. Soha nem ok nélkül jelenik meg. 

- Elárulod, mit mondott? - kérdezte Nevra. Miiko féloldalasan nézett rá. 

- Nem akartam eddig elhinni. - kezdte Miiko. - Mert semmi értelme sincs. 

- Minek? - vonta fel Ezarel a szemöldökét. 

- Az orákulum szerint Sasha az, aki meg fogja menteni a világunkat. - Ezarel nevetésben tört ki. 

- Ez? Ez itt? - mutatott rám. - Hiszen semmit nem tud. De úgy tényleg semmit! 

- Kivételesen egyetértek veled - mondtam neki. - Semmit nem tudok... Hogy lennék akkor képes ilyesmire?

- Még semmit nem tudsz - javított ki Miiko. - Szinte biztos vagyok benne, hogy ahhoz, hogy válaszokat találjunk, a múltadban kell majd kutatnunk. Mármint itt, Eldarya-ban. Addig is viszont, muszáj lesz téged igazi Gárda taggá formálni. Mostantól teljességgel egy vagy közülünk. - majd Ezarelhez fordult. - és szeretném, ha te is - majd Nevrára emelte a tekintetét - és te is tisztelettel bánnál vele. 

- Értettem... - mondta Ezarel. 

- Rendben. - felelte Nevra mosolyogva. - A tisztelet egy bonyolult fogalom...

- Nevra! - szólt rá Miiko. - tudod, hogy értem. Sasha, te gyere velem! - mondta, majd kisétáltunk a teremből. 

- Ez lesz a szobád - mutatott nekem egy szép, jól berendezett, kisebb szobát. 

- Most, hogy már a világotok megmentője vagyok, kedvesebben bántok velem... - motyogtam. 

- Csodálkozol? - vonta fel a szemöldökét Miiko. - Semmi nem hull csak úgy az öledbe, újonc. Most adtam neked egy szobát, holnap elkezded a komolyabb kiképzésedet a legjobbakkal, de csak ennyi. Ne szokj hozzá a kedvességhez. Ez a hely nem azért van. 

- Értem... - mondtam. - És köszönöm. 

- Majd Ykhar hoz neked később egy ruhát, amiben nem tűnsz majd ki, és sokkal kényelmesebb, mint ami most rajtad van. 

- Rendben... De... - mire megkérdezhettem volna, ki is az az Ykhar, kiviharzott a szobámból. 

Nem, képtelen voltam feldolgozni a hallottakat.... Hogy lennék én már egy egész világ megmentője??? Két hete még csak egy átlagos, végzős gimnazista lány voltam... Most pedig kb. előléptem a remény szimbólumává. 

Komolyan, kérnem kéne Ezareltől valami abszintot, mert ezt nem lehet bírni ép ésszel... 

6. rész - Alajea; familiáris

Tehát az Árny Gárda tagja lettem. 

Fogalmam nem volt, hogy ez mit jelent pontosan, de próbáltam úgy hozzáállni, mintha nem lenne idegen tőlem ez az egész. 

Kero javasolta, hogy ismerkedjek meg az Árny Gárda többi tagjával, mert sokszor kell majd velük együtt küldetésre mennem várhatóan. Remek, már csak az hiányzik, hogy kimenjek egy vadidegen világba. 

Közben megkérdeztem, hogy mi lesz Mery "familiárisával". Kero el is feledkezett róla, és mondta, hogy először el kell intéznie vmit, utána foglalkozhatunk az esettel. Addig pedig menjek, és ismerkedjek... 

Az épületben mászkáltam gárda tagok után kutatva, és nemsokára meg is találtam első áldozatomat. Természetesen nem voltam benne biztos, hogy Árny Gárda tag, hogy is lehettem volna? Azonban ő volt az egyetlen, akivel találkoztam az eddig-ismerteken kívül. 

- Szia! - köszöntem neki mosolyogva. Ahogy megfordult, majdnem megijedtem, de Miikohoz képest semmiség volt, így nem reagáltam túl. Kék haja volt neki is, akárcsak Ezarel-nek, annyi különbséggel, hogy a lányé világosabb. Valami pikkely- vagy nem tom mi a szar volt az arcán,És kedvesen visszamosolygott rám. Az öltözködése meg hogy mondjam... Nem éppen az én stílusom volt. És most nem arra gondolok, hogy teljesen más ruhák vannak ebben a világban, hanem arra, hogy eléggé kihívóan nézett ki. 

- Szia! - köszönt vissza. - Te vagy az emberlány, igaz? 

- Igen, én volnék... - mondtam kissé elkeseredve. Mindenki kívülállóként kezelt, hisz ember voltam... Nem hibáztattam őket emiatt, hisz valamilyen szinten igazuk volt benne.

- Sajnálom, nem sértésnek szántam - húzta el a száját. - nagyon kedvesnek tűnsz. Mi lett a sorsod végül? 

- Az Árny Gárda tagja lettem. - feleltem. Alajea sajnálkozva, meglepetten nézett rám. 

- Komolyan?? Szegény teremtés... Nem lennék a helyedben. 

- Ezt hogy érted? - kérdeztem. 

- Te vagy az egyetlen lány most Nevra Gárdájában... Ki fog magának pécézni. 

- Mármint...- nem értettem, miről beszél. - Ez miért is baj?

- Nem vagy itt régóta, szóval lehet, nem tudod... Nevra vámpír. - mondta komolyan. 

- Hogy micsoda????? - lepődtem meg, majd elgondolkodtam. - habár ez megmagyaráz pár dolgot...

- Igen, és hát... Te ember vagy... És a vámpírok, hogy is mondjam... Oda vannak a fajtád véréért. 

- Ez nem túl megnyugtató... - ingattam a fejemet, majd csak vállat vontam - minden esetre, hallottam már vámpírokról az én világomban. A legtöbb tiniregényben ártalmatlan kis szeretőkként funkcionálnak. - A lány felnevetett. 

- Ez mennyire igaz Nevrára! Biztos lehetsz benne, hogy nem fog bántani. Fél, hogy rossz fényt vet saját magára. Tökéletesnek akar látszódni. 

- Akkor miért mondtad úgy, mintha tartanom kéne tőle? - kérdeztem. 

- Azt nem állítottam, hogy nem akar majd elcsábítani vagy hasonlók... Attól még meg szeretne kóstolni, csak nem habzsol be... Mármint, érted. 

- Értem... - majd megvontam a vállamat, és ismét rámosolyogtam - de rossz ajtón kopogtat. Melyik Gárdába tartozol? 

- Abszint Gárda - felelte. 

- Oh.. Mennyire szörnyű Ezarel? - néztem rá sajnálkozva. A lány csak mosolygott rajtam.

- Tudom, milyennek mutatja magát, de igazából nagyon kedves és udvarias is tud lenni, ha nagyon akar... Csak tudod... - majd hirtelen elhallgatott, és megrázta a fejét. - Nem, nem beszélek a háta mögött ilyesmiről. Most mennem kell, majd később találkozunk! - majd már indult is volna, de visszaszólt még nekem. 

- Amúgy Alajea vagyok. 

- Én pedig Sasha. Örülök, hogy megismertelek!

- Szintúgy. Na szia!

-Szia! - majd ismét egyedül maradtam. 

Szóval én vagyok az egyetlen lány a Gárdámban... Igazság szerint ez nem hat meg annyira - hisz a gárdámon kívüliekkel is barátkozhatok. Nem kell egy zárt közösségben ismerkednem.... Ja igen, a másik ami miatt nincs értelme a gárdáknak - szerintem így is-úgy is dolgozhatsz azzal, akivel szeretnél, és azon, amin szeretnél. Jó, habár valószínűleg ehhez Nevrának is lesz egy-két szava... 

Ezarel-lel találkoztam szembe.
- Szia! - köszönt. - Nos, a csicskásom lettél, vagy sem?
- Nem, nem lettem - feleltem. 
- Értem. Akkor kit fogsz boldogítani? 
- Nevrát. - el akartam menni mellette, mert nem volt semmi kedvem vele beszélgetni. 
- Na, ne kapd fel a vizet. - próbált meg megnyugtatni - Csak viccelek. 
- De attól még rosszul esik... 
- Mert rosszul fogod fel az egészet - jelentette ki. - Rossz a hozzáállásod, a hangulatod, minden.
- Biztos igazad van. 
- Remélem, Nevrát tudod majd kezelni - mondta együtt érzőn. - Nem szívesen lennék a helyedben...
- Köszönöm... - mosolyodtam kicsit el.
- Ne szokj hozzá! - mondta, majd tovább sétált. Hát erről ennyit... Már éppen tovább szerettem volna menni, amikor valaki hátulról a vállamra tette a kezét, és elkezdte simogatni. 
- Örülök, hogy a Gárdámban vagy - mondta, majd elém sétált. - Nagyon jó ágymelegítőnek tűnsz...
- Csak szeretnéd. - förmedtem rá. 
- Hmmm. szerintem te is szeretnéd - kacsintott rám - most dolgom van, bocsi. - majd ő is továbbment a folyosón.
Már régóta bóklásztam a folyosókon, és nem találkoztam senki érdemlegessel... Eléggé kihalt volt minden, de nem csodálkoztam, mindenkinek tuti megvan a saját elintéznivalója - csak nekem nincs. Végül sikeresen megtaláltam Kero-t. 
- Mi lesz Mery familiárisával? - kérdeztem. 
- Először a te familiárisodról kell beszélnünk.
- Hogy az enyémről?? - lepődtem meg. - De hát... én... 
- Megtanulsz vigyázni rá, ne aggódj. - nyugtatgatott Kero. - Éppen van nálam egy tojás. Gondoltam, egyből bedoblak a mélyvízbe, és egy olyan állatkát kapsz, akivel jobban kell törődni. Van felelősség tudatod, remélem.

- Én is remélem - feleltem. - de szerintem van. Jó lesz a társaság, ha már úgy is magányos vagyok. 
- Szerintem is - mosolyodott el - itt egy inkubátor, keltsd ki ezt a tojást, és meglátod, mi lesz!
- Mit kell vele csinálnom? - kérdeztem rémülten. 
- Nyugi, ha valamit nem tudsz, tanácstalan vagy, kérdezd meg Purreru-t a piacon. Mindenről mindent tud. 
- Rendben, köszönöm. - feleltem, majd nekiláttam, hogy valamit kivarázsoljak a tojásból...

5. rész - Beilleszkedési folyamatok

Visszamentünk az épületbe a Sokajtós terembe, majd elmentünk arra a folyosóra, ahol Nevra meg akart "kóstolni". Illetve meg akart KÓSTOLNI. Mindegy, lényegtelen. A folyosón bementünk az első ajtón, és tudtam, hogy ez az a hely, ahonnan indultam. A hatalmas kristály ott díszelgett a terem közepén, és megint rám tört a vágy, hogy odamenjek és megérintsem, de sikerült elfojtanom. 

A kristály mellett Miiko állt. Elmélkedve szemlélte a hatalmas, kék tömböt, és valószínűleg észre se vette, hogy beléptünk az ajtón. Most először éreztem valamilyen szinten együtt Rókával - látszott rajta a bánat, a tehetetlenség, az, hogy nem tudja, mi legyen a következő lépése. Jelen helyzetben nagyon is ismerős volt ez a lelki állapot. 

- Miiko. - Szólította meg Kero a főnököt. 

- Mit szeretnél? - fordult felénk, és a bánatos arckifejezést felváltotta egy mérgesebbik fajta. Ennyit az együttérzésemről. - Miért nincs a cellájában? - mutatott rám. 

- Feleslegesnek tartom, hogy bezárva tartsuk. Nem jelent fenyegetést - mondta Kero. Miiko csak sóhajtott egyet. 

- Keroshane, nem azért mondtam, hogy zárjuk be, mert azt hinném, hogy nagy bajt okozhat. Egyszerűen csak nem tudom, mit csináljunk vele. Már több évszázada nem fordult elő olyan, hogy idekeveredett egy ember. 

- Tudom, Miiko. És te is tudod, hogy nem tudjuk visszajuttatni a világába, szóval valami döntést kell hoznunk a sorsáról. 

- Nem mehetek vissza?? - kérdeztem most meglepetten. Mindketten rám néztek, és most észrevettem Miiko arcán is az együttérzés jeleit. Lehet, hogy nem is olyan szörnyű, mint eredetileg hittem róla - gondoltam. 

- Hogy jöttél át? - kérdezte Kero. 

- Hát... beléptem egy gombakörbe. 

- És egyből itt teremtél a Kristály teremben? - kérdezte meglepetten Miiko. 

- Hát.. igen. 

- Ez lehetetlen! - csattant fel - ez a hely védett...

- Nem tudom, hogy mi hogy működik itt - kezdtem - de ettől függetlenül én eleve idekerültem. Higgyétek el, legalább annyira nem szeretném, hogy itt legyek, mint ti. 

- Sajnálom, ember - szólalt meg Miiko, és tudtam, hogy próbálta nem lenézően kimondani az "ember" szót, nem nagyon sikerült neki. - De vissza nem mehetsz, nekem meg rengeteg dolgom van a te pesztrálásodon kívül is... 

- Rábízhatnád a fiúkra - szólt közbe Kero - úgy is túlságosan elkényelmesedtek. 

- Azt szeretnéd, hogy osszuk be egy Gárdába? - hökkent meg Róka. 

- Igen, ez a legegyszerűbb megoldás. 

- Ugyanakkor a legrosszabb - lépett be az ajtón Ezarel, és rögtön mögötte Nevra, illetve Valkyon. 

- Nekem tetszik az ötlet, hisz el kéne nekem egy szép ágymelegítő - kacsintott rám Nevra, én meg ösztönösen hátráltam tőle egy lépést. 

- Még mindig tartom magam ahhoz, hogy legrosszabb esetben csalinak használjuk - mondta Valkyon. - ha feleslegesnek bizonyulna, akkor is hasznosíthatjuk. 

- Meg vagytok húzatva? - horkant fel Ezarel - jó, igaz, ha az én Gárdámban lenne se ártana egy segítő kéz, aki minden vicket-vackot beszerezne nekem. 

- Látom, akkor mindenki egyetért. - szólalt meg végül Miiko. - Akkor beosztunk téged egy Gárdába - fordult felém. 

- Hogy mit csinálunk? - tényleg nem érettem, hogy most éppen miről van szó. 

- Majd Kero elmagyarázza, nekem most mennem kell. Srácok, akihez kerül a lány, az felel innentől érte, megértettetek? 

- De nem erről volt szó... - kezdte volna Ezarel. 

- Ezarel, csönd! Nem nyitok vitát. - Meglepődtem, amikor a Kékhaj tényleg befogta a száját. - Ezarel, szükségem lenne valamire, kérd el Jamon-tól a részleteket, adtam neki egy papírt. Nevra, válasz ki egy jó kémet a Gárdádból, kelleni fog, és szólj neki, hogy küldetésre kell mennie, szóval szabad legyen. Valkyon, te gyere velem. Kero, intézd akkor a lányt. Munkára! - majd hirtelen kiürült a terem, és csodálkoztam, hogy mennyire összhangban van mindenki... Illetve mindenki azt csinálja, amit Miiko mond. Habár nem szabja meg, hogy hogyan, szóval azért van egy kis szabadság...

- Sasha, menjünk a könyvtárba! - szólt rám végül Kero, hogy én is mozgósítsam a végtagjaimat. 

Bementünk a könyvtárba, majd a férfi elkezdett valami után kutatni. Én idegesen álldogáltam, nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Csak kattogott az agyam. Nem akartam felfogni, hogy örökre itt ragadtam ezen a fura, ismeretlen, szörnyű helyen... Csak haza akartam menni, semmi mást nem akartam. Az elmondásuk alapján azonban ez nem volt az opcióim között.

A következő, ami eszembe jutott, hogy elfogadhatnám, hogy ez van, ezt kell szeretni. Végül is otthon mi várt volna rám? A pasim szakított velem (az egész osztály előtt), mostoha apámmal és édesanyámmal sem jöttem ki jól, igaz barátaim nem igazán voltak. Az egyetlen pozitívum, hogy az a világ - jesszus, komolyan kezdek hinni benne, hogy ez a valóság?? Habár mi mást tehetnék? Már elég régóta itt dekkolok, és ahhoz túl részletekbe menő, hogy álom legyen. Meg ha álom lenne, nem hiszem, hogy lenne lelki jelenlétem/időm ilyesmiken gondolkodni. 

Szóval, tételezzük fel, hogy ez mind valóságos. Ennek a világnak az a hátránya, hogy nem ismerem. Fogalmam nincs a szokásokról, kultúrákról, egyáltalán arról, kik vannak itt; mitől kell félni, mit kell védeni, milyen helyek vannak, növényzet, élővilág. Egyszóval semmit nem tudok a világról, és ez egyben veszélyes és izgalmas. Lehet, hogy az olthatatlan kíváncsiságomat ki fogja elégíteni ez a világ? A végén még pozitívumokat is találok benne. 

Megpróbálom az egészet felfogni úgy, hogy ez lehet egy jó dolog is. Igaz, eddig alig szimpatikus valaki, de biztos fogok még találkozni rendes emberekkel. 

Körbenéztem a könyvtárban. Átlagos könyvtárnak tűnhetett volna elsőre, azonban ha nem siklott el a tekintetem a részletek felett, nem csak a könyveket láttam meg. Egyáltalán nem egy modern könyvtár hangulatát tükrözte, sokkal inkább misztikus, és varázslatos volt. A polcokon valami rózsaszín kristályszerű cucc-izé volt, középen állt egy "emelvény" könyvek számára - fogalmam nincs, mi a neve - a polcnak támasztva egy tartóban pedig tekercsek álldogáltak egymás mellett. A szemközti falon egy hatalmas ablak díszelgett, és ha kinézett rajta az ember, mesés látvány tárult elé El gárdáinak udvaráról - vagy hogy hívjam. Nagyon megtetszett nekem az egész hely - a hangulata; a könyvek jellegzetes, szokatlan illata; és úgy az egész.

 

- Na szóval... - kezdte volna Kero, de én csak ámulva nézelődtem a könyvtárban. Elmosolyodott. - Szereted a könyveket? 

- Igen, nagyon - feleltem. 

- Sajnos csak nagyon kevés olyan van, amely a te nyelveden íródott. 

- Ti más nyelvet beszéltek? - lepődtem meg. 

- Más nyelvet is - felelte Egyszarvú - azt általában csak akkor használjuk, ha fontosabb dolgokról esik szó - stratégia, tervek, titkos küldetések, ilyesmik. 

- És ti... nem tudom, mik vagytok... beszéltek valamilyen közös más nyelvet? Úgy értem, hogy például a falusikat is beleértve. - kérdeztem. 

- Örülök, hogy feltűnt, hogy csak a Gárdákról beszéltem - mosolyodott el - igen, van a Tündéreknek is saját nyelvük, de az nagyon ősi, csak az öregebbek használják a köznapi nyelvben. 

- Hogyhogy ugyanazt a nyelvet beszélitek, amit én? 

- Ezt nagyon hosszú lenne elmagyarázni - felelte - most először be kell osztanunk valamelyik Gárdába. Van erre egy alap kérdéssorunk, viszont nem hiszem, hogy értenél belőle bármit is, úgyhogy szabadjára engedtem a kreativitásomat, és olyan kérdéseket próbáltam összeállítani, amiket te is megérthetsz. 

- Oh.. köszönöm... Azt hiszem. - válaszoltam kissé bizonytalanul. 

- Hidd el, jobb, ha a neked jobban fekvő gárdába kerülsz. 

- Rendben... Akkor kezdjük. 

- Ha a túlélésed érdekében az alábbiak közül kéne választanod, hogy döntenél? - kezdte Kero: szembe szállsz ellenfeleddel; elmenekülsz vagy segítséget kérsz? 

- Ez azért eléggé pontatlan - mondtam - hisz ez nagyban függ a körülményektől is... - A férfi kissé csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit.

- Azért válasszál - szólalt meg végül pár másodperc elteltével. 

- Jól van... A szembeszállok vele opciót nem választom, mert az függ az ellenfelemtől. Elmenekülés nem opció, nem vagyok valami jó futó, csak nehezebb terepen tudnék maximum elmenekülni. Szóval maradt a segítség kérés, és nincs meghatározva, hogy kitől, de biztos, tudna segíteni, ha már benne van a lehetőségek között.

- Bocsi, nagyon tetszik a gondolkodásmódod, tényleg - mondta tényleg csodálattal a hangjában - viszont ha így folytatjuk, órákba fog telni a folyamat, és nekem sok dolgom lenne. 

- értem... Rendben, akkor nem fejtem ki. 

- Köszönöm... Na igen. Melyik vagy inkább: okos, erős vagy akrobatikus? 

- Akrobatikus... - feleltem egyszerűen. Keroról ismét sütött a döbbenet. 

- Azt hittem, az okosat fogod mondani.

- Tekintve, hogy nem sok mindent tudok erről a világról, nem azt választanám. - jelentettem ki. - De hogy is volt ez a kifejtős dolog? - erre a férfi csak elmosolyodott, és csóválta a fejét. 

- Oké, haladjunk tovább...
- Mindegyik kérdésnél három közül kéne választanom? - szóltam közbe. 
- Igen. 
- Miért? - vontam fel a szemöldököm. - Így eléggé egyértelmű számomra, hogy melyik melyik gárdához tartozik, és ki tudnám sakkozni, hogy melyikbe szeretnék kerülni. 
- Miért, melyikbe szeretnél? - kérdezte. 
- Őszintén... Fogalmam nincs - ráztam meg a fejemet. - Csak annyi biztos, hogy nem Ezarel-ébe. - Kero felnevetett. 
- Nem csak Ezarel miatt jobb, hogyha nem oda kerülsz. 
- Hogyhogy? - Kero elkomorodott. 
- Figyelj, nem akarlak vele megsérteni, de... Túl kevés tudással rendelkezel ahhoz, hogy az Abszint Gárda tagja légy. Teljesen felesleges tényező lennél, maximum Ezarel... segítője lehetnél. 
- Magyarul a csicskása - vettem tudomásul - ezért is nem akarok odakerülni. Viszont most, hogy belegondolok, szerintem teljesen felesleges ez a teszt...
- Már évek óta így válogatjuk az embereket - emelte fel egy kicsit a hangját - szerinted, ha nem lenne jó a teszt, még mindig ezt használnánk? 
- Elfelejtesz egy tényezőt. Én egy ember vagyok - tettem karba a kezeimet. - Ez sok mindenen változtat, nem? 
- Egész okos lány vagy te, Sasha - mosolyodott el Kero. - mit javasolsz? 
- Azt nem tudom, hogy melyik Gárdába vagyok való. - kezdtem. - Szerintem legfőképp egyikbe se. Viszont azt tudom, hogy melyekbe biztos, hogy nem. Az Abszint Gárdát már megbeszéltük. Szerintem az Obszidiánba se illek. Egyáltalán nem értek a harchoz... Semmit nem tudok arról, hogyan kell küzdeni meg ilyesmi. 
- Ezen lehet dolgozni. - felelte Kero - de valószínűleg igazad van...
- Nem tudom, hogy itt kikkel kéne küzdeni vagy mikkel vagy ilyesmi, viszont az biztos, hogy azzal is gond lenne, hogy nem ismerem az ellenfelemet. Szerintem a legjobb az lenne, ha egyik Gárdába se....
- Nem, muszáj beosztanunk valamelyikbe. Miiko elég határozottnak tűnt, hogy nem akar ilyesmivel már foglalkozni. Senkinek ne áruljuk el, hogy nem csináltál végig egy tesztet! Jobb, ha nem tudnak róla... Megértem, hogy miért nem lenne jó...
- Nem nem lenne jó, felesleges - feleltem. - Szerintem el tudom dönteni magamról, hogy melyikbe illek a legjobban...
- Nem, nem tudod eldönteni. Csak nagyon felszínesen ismered a Gárdák jellegzetességeit. Az a szerencséd, hogy egyetértek veled. Ne beszélj erről senkinek, főleg ne Miikonak! Nem örülne neki, hogy Te döntötted el, melyikbe kerülsz...
- Azért ez túlzás. Csak azt döntöttem el, melyikbe biztos, hogy nem... 
- Most nem ez a lényeg - intett le Kero. - Akkor legyél hát az Árny Gárda tagja, Sasha!

4. rész - Ismerkedés a Gárdákkal, találkozás Mery-vel

Tehát a tolvaj keresésére indultunk. 

Út közben megtudtam, hogy Eel városában voltunk, és az épület, ahol voltam, az Eel Gárdáinak főhadiszállása vagy mi a fene. Hogy mik a Gárdák? Nehéz lenne definiálni. Hogy miért vannak? Fogalmam nincs. De tényleg nem értem, mi szükség van rájuk. Oké, odáig eljutottam, hogy így több irányba tudnak figyelni, de ehhez nem kéne azt mondani szerencsétlen embereknek, hogy jó, oké, te most szépen a Krumplistészta gárda tagja leszel, mert minden máshoz szar vagy. Jó munkát! 

Visszatérve a valóságba... Öhmm... Mármint nem a valóságba, hanem ahol éppen vagyok. Na mindegy, értitek. Nos, négy gárda van - a Fény Gárda, mely az ilyen "vezetőbb" szerepet tölti be. Politika, utasítások, minden hülyeség. Szóval ez a főgárda. Természetesen minden Gárdán belül is van egy vezető, itt nem más, mint Róka - másnéven Miiko, de én akkor is Rókának hívom.  

Az Árny Gárda ilyen sunyi-gárda. Lopakodás, felderítés, megfigyelés, kémkedés, és nem mondták ki, de én kinézem belőlük, hogy orgyilkosnak is beállnak hébe-hóba. 

Jó, jó, nem ismerek egy Árny Gárda tagot sem, csak a vezetőt - amúgy nem vágom, hogy a francba találkoztam ennyi fontos emberrel, és ilyen lényegtelen valakikkel egyáltalán nem. Minden esetre, biztos, hogy összefutok még valakikkel. Na igen, az Árny Gárda vezetője Kóstolós, vagyis Nevra. Tetszik a neve, szóval nem fogom így hívni. 

Akkor ott van még az Obszidián Gárda, avagy a harcosok klubja. A főmuftit biztos, kitaláljátok. Valkyon-nak hívják egyébként. Őt se kedvelem, csaliként akart használni egy Fekete Kutyánál. Igen, és ezt úgy mondom, mintha érteném, miről beszélek. 

Aztán ott van drága Kékhaj csáveszünknek is a gárdája. Ki a franc akarná őt a főnökének? Szerintem senki. Ezarel gárdája az Abszint Gárda, és most én vagyok hülye, vagy az abszint pálinka. Vagy legalábbis biztos, hogy szeszes ital. Szóval ők a leszokóban lévő alkoholisták. Jó, nem. Valami alkimisták vagy mik. (Majdnem alkoholisták, csak pár betű eltérés.) Mindig is utáltam a kémiát, sajnálom. És nem érzek másképp Ezarel iránt sem. 

Kero szintén a Fény Gárda tagja volt, és legtöbb idejét a könyvtárban töltötte. Ő a kis mindentudó itt - gondoltam. 
Visszatérve, tehát a tolvaj keresésére indultunk. Kimentünk az épületből, amely rögtön a piactér mellett állt. A piac tele volt bódékkal, és eleinte azt hittem, hogy káprázik a szemem - a bódék 90%-a mögött egy macska volt az eladó. MACSKA!!!


Noss, igen, még hozzá kell majd szoknom, hogy macskáknál kell majd alkudoznom meg ilyesmi... Na igen, térjünk vissza a küldetésre. Igen, küldetésnek hívom, mert jól esik. Ilyen udvar-park-nemtudom-pontosan-mi-a-frász közepén megláttunk egy kisfiút, aki fogalmazzunk úgy, szintén nem szokványosan nézett ki...

A srác éppen egy darab kenyérrel rohangált, és azt kiabálta, hogy "Peppy, Peppy merre vagy?" Kero gyanakodva nézte a kisfiút, majd a vállára tette a kezét.
- Mery, mit csinálsz? 
- A familiárisom... - mondta szipogva - eltűnt...
- Majd megoldjuk valahogy, Mery. - próbálta megnyugtatni a fiút. - A kenyeret is neki hoztad?
- Igen... Nagyon sajnálom, hogy elvettem. Vissza is adom - mondta bűnbánóan. Régen láttam ilyen rendes gyermeket, aki nem kezdett el hazudni, hogy most éppen nem csinált semmi rosszat, neem ő nem... - légyszi, ne szólj Ezarelnek... Mérges lenne. 
- Mery... Ne csinálj ilyesmit többet és nem lesz baj! - mondta Kero szigorúan. - viszont, ha meglesz Peppy, tudd, hogy a crysalimok nem ugyanazt eszik, mint mi. Például nagyon szeretik az Eszkimó jégkrémet. 
- Áá értem. Köszönöm! Csak sajnos már mindenhol kerestem... Nem tudom, merre lehet. - Nem szeretnék úgy tenni, mintha bármit is értettem volna ebből a beszélgetésből, mert akár ha kínaiul beszéltek volna, se értettem volna többet. De úgy megsajnáltam szegény srácot, hogy úgy éreztem, muszáj segítenem neki. Még csap pár másodperce ismertem, de már sokkal jobban kedveltem, mint bárki mást, akivel eddig találkoztam. 
- Mery.. - kezdtem. - Én megkeresem neked Peppy-t, ha gondolod. 
- Oh... megtennéd? - nézett rám csodálkozva, majd kételkedve. - Milyen fura ruháid vannak! 
- Nem is furák...
- Furák, ha én azt mondom... - motyogta. - Csak kéérlek, találd meg Peppyt! - sírta el magát. Nem tudtam, hogy itt mi a szokás, viszont én örültem neki, ha szomorú vagyok, akkor átölelnek, szóval odaléptem a kisfiúhoz, és átöleltem. Eleinte nem reagált rá, de nemsokára visszaölelt, és kisírta magát a vállamon. Kero csodálkozva nézte a jelenetet. 

Miután Mery visszament a faluba - igen, az is van itt - Kero furcsán, meglepetten nézett rám. 
 - Mi az? - kérdeztem. 
 - Fogalmad sincs, hogy mit vállaltál, igaz? 
- Annyira rájöttem, hogy valamilyen állat-féleséget kell keresnem. - A férfi rosszallóan csóválta a fejét.
- Nem állat, familiáris. Ő egy társ. 
- Az állatot nem negatívként gondoltam... De azért megköszönnék pár instrukciót! 
- Várj, várj! - emelte fel a kezét - ne olyan sietősen. Csak azért jöhettél el, mert a felügyeletem alatt állsz. Nem foglak csak úgy útnak bocsátani, hogy keresgélj. Először Miikoval kell beszélnünk. 

3. rész - Ezarel

.... Vissza kell vigyelek a celládba. - mondta Egyszarvúfickó. 

- Kizárt dolog! - feleltem. - Nem megyek oda vissza... - erre a férfi csak sóhajtott egyet.

- Én sem igazán értem, mi szükség lenne rá - felelte. - de attól még velem maradsz, hogy valaki felügyeljen, megértetted? 

- Igen. 

- Oké... Tudod, hogy Ezarel szerint miért volt akkora katasztrófa, hogy el akartál venni egy kis ételt?

- Hogy mi ki? - néztem rá úgy, mint aki semmit nem tud. Szóval úgy, ahogy kellett néznem. 

- Jah, tudod, a srác kék hajjal és hegyes fülekkel. - válaszolta. 

- Áh, szóval azért neveitek is vannak. - Jött a felismerés. Nem vicc, tényleg meglepődtem, és ez látszott is rajtam. 

- Persze, hogy van nevünk, miért ne lenne? - nevette el magát. - De modortalan vagyok, Keroshane vagyok, de csak Keronak hívnak. 

- Örvendek. Sasha vagyok.

ÍRÓI MEGJEGYZÉS

Én vagyok hülye, vagy tényleg nem neveztem el a 3. részig a karaktert???? 

ÍRÓI MEGJEGYZÉS VÉGE

- Na igen, csak azt akartam mondani, hogy nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk be kell osztani az ételt. Ne kérdezd meg, miért, mert még nem fogok válaszolni. 

- Öhm okéé... - feleltem. 

- Na és Ezarel azért aggódik, mert nemrég eltűnt egy kenyér a raktárból. 

- Értem... Egy darab kenyér. 160 Ft a Tescoban. 

- Nem értem, miről beszélsz. - erre csak elmosolyodtam. 

- Legalább már nem vagyok egyedül.

- Miért, te sem érted, miről beszélsz? - lépett be az ajtón Ezarel. - Kinézném belőled. 

- Te már megint mit keresel itt? - kérdeztem. 

- Nyugalom emberke, csak egy kis sóért jöttem...

- Ezarel... - csóválta fejét Kero. - Tudod jól, hogy a kísérleteidhez nem használhatsz sót. Túl drága ahhoz. 

- Ez fontos, Keroshane - felelte a fiú. 

- Mindig ezt mondod. 

- És mindig igaz - mosolyodott el. 

- Ezarel, nem. 

- Óóó, dehogynem. Ha csak nem akarod, hogy szóljak Mikonak, hogy megtagadtad az utasítást. 

- Egyszer úgy is megtudja - vonta meg a vállát Kero. Ezarel azonban nem veszített az önbizalmából. 

-  Természetesen. De jobb, ha tőled tudja meg, mint kerülőúton, nem de bár? - Keroshane a szemeit forgatta - jól van, elvihetsz egy csipetet. - Ezarel megveregette a vállát. 

- Jó volt beszélgetni. Köszöntem - majd kiment az éléskamrából. 

- Eléggé... - kezdtem volna, de nem jöttek a szavak. 

- Szemét? Bunkó paraszt? Önző? Mit szeretnél? - kérdezte. 

- Úgy az összeset egyben. 

- Igen, Ezarel már csak ilyen. Legbelül tud kedves is lenni, csak nem szokta kimutatni...

- Miért? - éreztem, hogy van valami a háttérben, ami miatt ilyen lett. Viszont nem akartam róla faggatni Kero-t, tudtam jól, ha meg akarom tudni, majd Ezareltől kell meg tudnom. Mindenki jobban jár. - Á, nem érdekes. - fűztem hozzá végül. 

Fogalmam nincs, miért érdekelt egyáltalán, hogy mi van Ezarel mögött, hogy olyan, amilyen. Meggyőződésem volt, hogy nem a valóságban vagyok, hiába szólt minden ez ellen. Egyszerűen képtelen voltam felfogni.

Ezért nem is akartam megérteni. Szimplán csak elfogadtam, hogy nem vagyok többé otthon. Mert ez a része egészen biztos volt. 

- Segítesz megkeresni a tolvajt? - kérdezte végül a férfi. 

2. rész - Népgyűlés

Az ezernyi lépcsősor után majdnem ennyi ajtóval találtam szembe magamat... Jó, azért ez túlzás. De ettől függetlenül egy teremben hét ajtó szerintem soknak számít. Nem akartam sokáig egy helyben maradni, mert úgy túl könnyen rám találhatnak. A gondolkodási időmön az is gyorsított, hogy észrevettem egy férfit a terem másik felében.

Ijesztően nézett ki... Pánzélzatott viselt, pedig ez itt a 21. század!!! Habár ebben se voltam már többé olyan biztos. Fehér hosszúhaja volt, amit nem tudtam hova tenni, és sárga szemei... Az izomzata pedig azt suglata, hogy nem jó ujjat húzni vele.

Így a legközelebbi ajtón vetettem be magamat, mielőtt észrevenne. Egy folyosón találtam magamat, amelyet egy vörös szőnyeg borított. Azt hiszem, erre jöttünk el az ork-fickóval is, habár nem voltam benne teljesen biztos.

Alig tettem pár lépést a folyosón, amikor hirtelen valaki megragadta a vállaimat. Nem úgy, hogy fájt, csak annyira, hogy ne tudjak mozogni. Éreztem, ahogy a jövevény a fejem mellé hajtja a fejét - az egészben pedig az volt a leghátborzongatóbb, hogy nem éreztem a lehelletét, pedig szerintem rohadtul kellett volna.

-Hmmm... Jó az illatod - mondta inkább magának, mint nekem. - Kedvem lenne megkóstolni...

- Hogy mit csinálni?? - kérdeztem vissza, majd a rémülettől fűtve, megrúgtam az érzékeny pontján.

- Húúú te aztán harcias egy emberke vagy! - mondta félig nevetve, de tudtam, hogy azért megérezte, mert engedett a szorításán, így kaptam az alkalmon. Mivel előre nem mehettem, mert úgy néztem, valószínűleg zsákutcában kötnék ki, 180 fokos fordulattal egy pillanat alatt rohantam visszafele reménykedve, hogy a férfi már nem lesz ott.

Hát nem is volt, de most a másikat - aki meg akart kóstolni???? - terveztem lerázni, így rögtön a következő ajtón vetettem be magamat - amely balra volt.

Amint beléptem, tudtam, hogy az éléskamrában vagyok. A polcokon mézes bödönök sorakoztak, az asztalon pedig frissen sült kenyér illatozott.

Megkordult a hasam. Már jóideje nem ettem semmit - ráadásul az erdei túra és a börtöni élet - bármily rövid is volt - kifárasztott, és éheztetett. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, így a kenyér felé nyúltam...

Amint hozzáért volna a kezem, valaki megragadta...

- Éhesek vagyunk, éhesek vagyunk? - kérdezte mosolyogva. Az első ember, aki valahogy kedvesen tekintett rám...

- Hát én...

- Hát te?

- Igen, éhes vagyok - feleltem végül határozottan, és kirántottam a kezemet a szorításából - és akkor?

- Fejadagodnál nem ehetsz többet... Habár várjunk csak. Te ember vagy!

- Micsoda meglepetés... - forgattam a szemeimet. Most meglepetten nézett rám.

- Mit keresel itt? - inkább kíváncsi volt, mint fenyegető. Mintha egyáltalán nem jelentenék veszélyt a számára...

- Az előbb már megbeszéltük. Éhes vagyok, szóval kaját. - Nagyon halványan elmosolyodott. Nem szólt egy szót sem, csak kiment az ajtón, amit egyáltalán nem értettem, de nem is akartam. A menekvés útját kutattam ismételten - viszont mielőtt bármit is kifőzhettem volna, A kék hajú srác visszajött az oldalán a rókacsajjal, kostolós sráccal és izomaggyal. Illetve Jamon is bejött a csoport után egy fura fickóval. A férfinek egy rohadt szarva volt...

Szóval a csipet csapat mögött még besorjázott orkbácsi és egyszarvú fickó. Teljes volt a népgyűlés.

- Neki a cellában kéne lennie! - emelte fel a hangját rókacsaj.

- Kaját akart lopni. - Jelentette ki a Kékhaj. - akkor lesz a leghasznosabb számunkra, ha megsütjük...

- Hohóó! - szólalt meg Kostolós - nekem nem kell megsütni, jó az magában is.

- Csalinak lenne a legjobb. Egy Fekete Kutyának jó elterelés lenne - mondta Izomagy... A többiekkel ellentétben full komolyan.

- Állj, állj! - szólalt meg Rókacsaj. - Először is, szeretném tudni, hogy hogyan jutottál ki a celládból? - Most először szóltak hozzám - sőt, először vettek szinte tudomást a jelenlétemről.

- Hát...

- Hát mi? - vonta fel a szemöldökét.

- Kiengedtek.

- Még is ki tenne ilyesmit?

- Én.. nem tudom.

- Nem megyünk vele semmire, ostoba, hisz ember - szólt közbe Kékhaj. Már most látom, hogy nem éppen leszünk puszipajtások.

- Egy fekete-piros ruhás maszkos alak ...

- Hát már megint itt van? - lepődött meg Róka - miért nem ezzel kezdted? Jamon, gyere velem! Srácok, legyetek készenlétben! Kero, te pedig vidd vissza a fogjot a cellájába. Nyomás, nyomás! Sietni kell! - Egy pillanat alatt kiürült a szoba, én pedig értetlenül bámultam az ajtóra.

HOGY MI A SZENT ISTEN MAZSOLÁJA TÖRTÉNT?????

Fogalmam nincs... Őszintén, tényleg nem tudom. Kicsit még abban is kételkedem, hogy ők tudják-e egyáltalán - vagy hogy egyáltalán léteznek-e.... Lehet, hogy csak így reagálok a szakításra? Be fogok golyózni??? Már lehet, hogy úton vagyok egy elmegyógyintézet felé....

- Hé hé hé!! - a végén már Egyszarv a képembe üvöltött, hogy észervegyem. - Vissza kell vigyelek a celládba.