5. rész - Beilleszkedési folyamatok

Visszamentünk az épületbe a Sokajtós terembe, majd elmentünk arra a folyosóra, ahol Nevra meg akart "kóstolni". Illetve meg akart KÓSTOLNI. Mindegy, lényegtelen. A folyosón bementünk az első ajtón, és tudtam, hogy ez az a hely, ahonnan indultam. A hatalmas kristály ott díszelgett a terem közepén, és megint rám tört a vágy, hogy odamenjek és megérintsem, de sikerült elfojtanom. 

A kristály mellett Miiko állt. Elmélkedve szemlélte a hatalmas, kék tömböt, és valószínűleg észre se vette, hogy beléptünk az ajtón. Most először éreztem valamilyen szinten együtt Rókával - látszott rajta a bánat, a tehetetlenség, az, hogy nem tudja, mi legyen a következő lépése. Jelen helyzetben nagyon is ismerős volt ez a lelki állapot. 

- Miiko. - Szólította meg Kero a főnököt. 

- Mit szeretnél? - fordult felénk, és a bánatos arckifejezést felváltotta egy mérgesebbik fajta. Ennyit az együttérzésemről. - Miért nincs a cellájában? - mutatott rám. 

- Feleslegesnek tartom, hogy bezárva tartsuk. Nem jelent fenyegetést - mondta Kero. Miiko csak sóhajtott egyet. 

- Keroshane, nem azért mondtam, hogy zárjuk be, mert azt hinném, hogy nagy bajt okozhat. Egyszerűen csak nem tudom, mit csináljunk vele. Már több évszázada nem fordult elő olyan, hogy idekeveredett egy ember. 

- Tudom, Miiko. És te is tudod, hogy nem tudjuk visszajuttatni a világába, szóval valami döntést kell hoznunk a sorsáról. 

- Nem mehetek vissza?? - kérdeztem most meglepetten. Mindketten rám néztek, és most észrevettem Miiko arcán is az együttérzés jeleit. Lehet, hogy nem is olyan szörnyű, mint eredetileg hittem róla - gondoltam. 

- Hogy jöttél át? - kérdezte Kero. 

- Hát... beléptem egy gombakörbe. 

- És egyből itt teremtél a Kristály teremben? - kérdezte meglepetten Miiko. 

- Hát.. igen. 

- Ez lehetetlen! - csattant fel - ez a hely védett...

- Nem tudom, hogy mi hogy működik itt - kezdtem - de ettől függetlenül én eleve idekerültem. Higgyétek el, legalább annyira nem szeretném, hogy itt legyek, mint ti. 

- Sajnálom, ember - szólalt meg Miiko, és tudtam, hogy próbálta nem lenézően kimondani az "ember" szót, nem nagyon sikerült neki. - De vissza nem mehetsz, nekem meg rengeteg dolgom van a te pesztrálásodon kívül is... 

- Rábízhatnád a fiúkra - szólt közbe Kero - úgy is túlságosan elkényelmesedtek. 

- Azt szeretnéd, hogy osszuk be egy Gárdába? - hökkent meg Róka. 

- Igen, ez a legegyszerűbb megoldás. 

- Ugyanakkor a legrosszabb - lépett be az ajtón Ezarel, és rögtön mögötte Nevra, illetve Valkyon. 

- Nekem tetszik az ötlet, hisz el kéne nekem egy szép ágymelegítő - kacsintott rám Nevra, én meg ösztönösen hátráltam tőle egy lépést. 

- Még mindig tartom magam ahhoz, hogy legrosszabb esetben csalinak használjuk - mondta Valkyon. - ha feleslegesnek bizonyulna, akkor is hasznosíthatjuk. 

- Meg vagytok húzatva? - horkant fel Ezarel - jó, igaz, ha az én Gárdámban lenne se ártana egy segítő kéz, aki minden vicket-vackot beszerezne nekem. 

- Látom, akkor mindenki egyetért. - szólalt meg végül Miiko. - Akkor beosztunk téged egy Gárdába - fordult felém. 

- Hogy mit csinálunk? - tényleg nem érettem, hogy most éppen miről van szó. 

- Majd Kero elmagyarázza, nekem most mennem kell. Srácok, akihez kerül a lány, az felel innentől érte, megértettetek? 

- De nem erről volt szó... - kezdte volna Ezarel. 

- Ezarel, csönd! Nem nyitok vitát. - Meglepődtem, amikor a Kékhaj tényleg befogta a száját. - Ezarel, szükségem lenne valamire, kérd el Jamon-tól a részleteket, adtam neki egy papírt. Nevra, válasz ki egy jó kémet a Gárdádból, kelleni fog, és szólj neki, hogy küldetésre kell mennie, szóval szabad legyen. Valkyon, te gyere velem. Kero, intézd akkor a lányt. Munkára! - majd hirtelen kiürült a terem, és csodálkoztam, hogy mennyire összhangban van mindenki... Illetve mindenki azt csinálja, amit Miiko mond. Habár nem szabja meg, hogy hogyan, szóval azért van egy kis szabadság...

- Sasha, menjünk a könyvtárba! - szólt rám végül Kero, hogy én is mozgósítsam a végtagjaimat. 

Bementünk a könyvtárba, majd a férfi elkezdett valami után kutatni. Én idegesen álldogáltam, nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal. Csak kattogott az agyam. Nem akartam felfogni, hogy örökre itt ragadtam ezen a fura, ismeretlen, szörnyű helyen... Csak haza akartam menni, semmi mást nem akartam. Az elmondásuk alapján azonban ez nem volt az opcióim között.

A következő, ami eszembe jutott, hogy elfogadhatnám, hogy ez van, ezt kell szeretni. Végül is otthon mi várt volna rám? A pasim szakított velem (az egész osztály előtt), mostoha apámmal és édesanyámmal sem jöttem ki jól, igaz barátaim nem igazán voltak. Az egyetlen pozitívum, hogy az a világ - jesszus, komolyan kezdek hinni benne, hogy ez a valóság?? Habár mi mást tehetnék? Már elég régóta itt dekkolok, és ahhoz túl részletekbe menő, hogy álom legyen. Meg ha álom lenne, nem hiszem, hogy lenne lelki jelenlétem/időm ilyesmiken gondolkodni. 

Szóval, tételezzük fel, hogy ez mind valóságos. Ennek a világnak az a hátránya, hogy nem ismerem. Fogalmam nincs a szokásokról, kultúrákról, egyáltalán arról, kik vannak itt; mitől kell félni, mit kell védeni, milyen helyek vannak, növényzet, élővilág. Egyszóval semmit nem tudok a világról, és ez egyben veszélyes és izgalmas. Lehet, hogy az olthatatlan kíváncsiságomat ki fogja elégíteni ez a világ? A végén még pozitívumokat is találok benne. 

Megpróbálom az egészet felfogni úgy, hogy ez lehet egy jó dolog is. Igaz, eddig alig szimpatikus valaki, de biztos fogok még találkozni rendes emberekkel. 

Körbenéztem a könyvtárban. Átlagos könyvtárnak tűnhetett volna elsőre, azonban ha nem siklott el a tekintetem a részletek felett, nem csak a könyveket láttam meg. Egyáltalán nem egy modern könyvtár hangulatát tükrözte, sokkal inkább misztikus, és varázslatos volt. A polcokon valami rózsaszín kristályszerű cucc-izé volt, középen állt egy "emelvény" könyvek számára - fogalmam nincs, mi a neve - a polcnak támasztva egy tartóban pedig tekercsek álldogáltak egymás mellett. A szemközti falon egy hatalmas ablak díszelgett, és ha kinézett rajta az ember, mesés látvány tárult elé El gárdáinak udvaráról - vagy hogy hívjam. Nagyon megtetszett nekem az egész hely - a hangulata; a könyvek jellegzetes, szokatlan illata; és úgy az egész.

 

- Na szóval... - kezdte volna Kero, de én csak ámulva nézelődtem a könyvtárban. Elmosolyodott. - Szereted a könyveket? 

- Igen, nagyon - feleltem. 

- Sajnos csak nagyon kevés olyan van, amely a te nyelveden íródott. 

- Ti más nyelvet beszéltek? - lepődtem meg. 

- Más nyelvet is - felelte Egyszarvú - azt általában csak akkor használjuk, ha fontosabb dolgokról esik szó - stratégia, tervek, titkos küldetések, ilyesmik. 

- És ti... nem tudom, mik vagytok... beszéltek valamilyen közös más nyelvet? Úgy értem, hogy például a falusikat is beleértve. - kérdeztem. 

- Örülök, hogy feltűnt, hogy csak a Gárdákról beszéltem - mosolyodott el - igen, van a Tündéreknek is saját nyelvük, de az nagyon ősi, csak az öregebbek használják a köznapi nyelvben. 

- Hogyhogy ugyanazt a nyelvet beszélitek, amit én? 

- Ezt nagyon hosszú lenne elmagyarázni - felelte - most először be kell osztanunk valamelyik Gárdába. Van erre egy alap kérdéssorunk, viszont nem hiszem, hogy értenél belőle bármit is, úgyhogy szabadjára engedtem a kreativitásomat, és olyan kérdéseket próbáltam összeállítani, amiket te is megérthetsz. 

- Oh.. köszönöm... Azt hiszem. - válaszoltam kissé bizonytalanul. 

- Hidd el, jobb, ha a neked jobban fekvő gárdába kerülsz. 

- Rendben... Akkor kezdjük. 

- Ha a túlélésed érdekében az alábbiak közül kéne választanod, hogy döntenél? - kezdte Kero: szembe szállsz ellenfeleddel; elmenekülsz vagy segítséget kérsz? 

- Ez azért eléggé pontatlan - mondtam - hisz ez nagyban függ a körülményektől is... - A férfi kissé csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit.

- Azért válasszál - szólalt meg végül pár másodperc elteltével. 

- Jól van... A szembeszállok vele opciót nem választom, mert az függ az ellenfelemtől. Elmenekülés nem opció, nem vagyok valami jó futó, csak nehezebb terepen tudnék maximum elmenekülni. Szóval maradt a segítség kérés, és nincs meghatározva, hogy kitől, de biztos, tudna segíteni, ha már benne van a lehetőségek között.

- Bocsi, nagyon tetszik a gondolkodásmódod, tényleg - mondta tényleg csodálattal a hangjában - viszont ha így folytatjuk, órákba fog telni a folyamat, és nekem sok dolgom lenne. 

- értem... Rendben, akkor nem fejtem ki. 

- Köszönöm... Na igen. Melyik vagy inkább: okos, erős vagy akrobatikus? 

- Akrobatikus... - feleltem egyszerűen. Keroról ismét sütött a döbbenet. 

- Azt hittem, az okosat fogod mondani.

- Tekintve, hogy nem sok mindent tudok erről a világról, nem azt választanám. - jelentettem ki. - De hogy is volt ez a kifejtős dolog? - erre a férfi csak elmosolyodott, és csóválta a fejét. 

- Oké, haladjunk tovább...
- Mindegyik kérdésnél három közül kéne választanom? - szóltam közbe. 
- Igen. 
- Miért? - vontam fel a szemöldököm. - Így eléggé egyértelmű számomra, hogy melyik melyik gárdához tartozik, és ki tudnám sakkozni, hogy melyikbe szeretnék kerülni. 
- Miért, melyikbe szeretnél? - kérdezte. 
- Őszintén... Fogalmam nincs - ráztam meg a fejemet. - Csak annyi biztos, hogy nem Ezarel-ébe. - Kero felnevetett. 
- Nem csak Ezarel miatt jobb, hogyha nem oda kerülsz. 
- Hogyhogy? - Kero elkomorodott. 
- Figyelj, nem akarlak vele megsérteni, de... Túl kevés tudással rendelkezel ahhoz, hogy az Abszint Gárda tagja légy. Teljesen felesleges tényező lennél, maximum Ezarel... segítője lehetnél. 
- Magyarul a csicskása - vettem tudomásul - ezért is nem akarok odakerülni. Viszont most, hogy belegondolok, szerintem teljesen felesleges ez a teszt...
- Már évek óta így válogatjuk az embereket - emelte fel egy kicsit a hangját - szerinted, ha nem lenne jó a teszt, még mindig ezt használnánk? 
- Elfelejtesz egy tényezőt. Én egy ember vagyok - tettem karba a kezeimet. - Ez sok mindenen változtat, nem? 
- Egész okos lány vagy te, Sasha - mosolyodott el Kero. - mit javasolsz? 
- Azt nem tudom, hogy melyik Gárdába vagyok való. - kezdtem. - Szerintem legfőképp egyikbe se. Viszont azt tudom, hogy melyekbe biztos, hogy nem. Az Abszint Gárdát már megbeszéltük. Szerintem az Obszidiánba se illek. Egyáltalán nem értek a harchoz... Semmit nem tudok arról, hogyan kell küzdeni meg ilyesmi. 
- Ezen lehet dolgozni. - felelte Kero - de valószínűleg igazad van...
- Nem tudom, hogy itt kikkel kéne küzdeni vagy mikkel vagy ilyesmi, viszont az biztos, hogy azzal is gond lenne, hogy nem ismerem az ellenfelemet. Szerintem a legjobb az lenne, ha egyik Gárdába se....
- Nem, muszáj beosztanunk valamelyikbe. Miiko elég határozottnak tűnt, hogy nem akar ilyesmivel már foglalkozni. Senkinek ne áruljuk el, hogy nem csináltál végig egy tesztet! Jobb, ha nem tudnak róla... Megértem, hogy miért nem lenne jó...
- Nem nem lenne jó, felesleges - feleltem. - Szerintem el tudom dönteni magamról, hogy melyikbe illek a legjobban...
- Nem, nem tudod eldönteni. Csak nagyon felszínesen ismered a Gárdák jellegzetességeit. Az a szerencséd, hogy egyetértek veled. Ne beszélj erről senkinek, főleg ne Miikonak! Nem örülne neki, hogy Te döntötted el, melyikbe kerülsz...
- Azért ez túlzás. Csak azt döntöttem el, melyikbe biztos, hogy nem... 
- Most nem ez a lényeg - intett le Kero. - Akkor legyél hát az Árny Gárda tagja, Sasha!