3. rész - Ezarel

.... Vissza kell vigyelek a celládba. - mondta Egyszarvúfickó. 

- Kizárt dolog! - feleltem. - Nem megyek oda vissza... - erre a férfi csak sóhajtott egyet.

- Én sem igazán értem, mi szükség lenne rá - felelte. - de attól még velem maradsz, hogy valaki felügyeljen, megértetted? 

- Igen. 

- Oké... Tudod, hogy Ezarel szerint miért volt akkora katasztrófa, hogy el akartál venni egy kis ételt?

- Hogy mi ki? - néztem rá úgy, mint aki semmit nem tud. Szóval úgy, ahogy kellett néznem. 

- Jah, tudod, a srác kék hajjal és hegyes fülekkel. - válaszolta. 

- Áh, szóval azért neveitek is vannak. - Jött a felismerés. Nem vicc, tényleg meglepődtem, és ez látszott is rajtam. 

- Persze, hogy van nevünk, miért ne lenne? - nevette el magát. - De modortalan vagyok, Keroshane vagyok, de csak Keronak hívnak. 

- Örvendek. Sasha vagyok.

ÍRÓI MEGJEGYZÉS

Én vagyok hülye, vagy tényleg nem neveztem el a 3. részig a karaktert???? 

ÍRÓI MEGJEGYZÉS VÉGE

- Na igen, csak azt akartam mondani, hogy nem tudom, nálatok hogy van, de nálunk be kell osztani az ételt. Ne kérdezd meg, miért, mert még nem fogok válaszolni. 

- Öhm okéé... - feleltem. 

- Na és Ezarel azért aggódik, mert nemrég eltűnt egy kenyér a raktárból. 

- Értem... Egy darab kenyér. 160 Ft a Tescoban. 

- Nem értem, miről beszélsz. - erre csak elmosolyodtam. 

- Legalább már nem vagyok egyedül.

- Miért, te sem érted, miről beszélsz? - lépett be az ajtón Ezarel. - Kinézném belőled. 

- Te már megint mit keresel itt? - kérdeztem. 

- Nyugalom emberke, csak egy kis sóért jöttem...

- Ezarel... - csóválta fejét Kero. - Tudod jól, hogy a kísérleteidhez nem használhatsz sót. Túl drága ahhoz. 

- Ez fontos, Keroshane - felelte a fiú. 

- Mindig ezt mondod. 

- És mindig igaz - mosolyodott el. 

- Ezarel, nem. 

- Óóó, dehogynem. Ha csak nem akarod, hogy szóljak Mikonak, hogy megtagadtad az utasítást. 

- Egyszer úgy is megtudja - vonta meg a vállát Kero. Ezarel azonban nem veszített az önbizalmából. 

-  Természetesen. De jobb, ha tőled tudja meg, mint kerülőúton, nem de bár? - Keroshane a szemeit forgatta - jól van, elvihetsz egy csipetet. - Ezarel megveregette a vállát. 

- Jó volt beszélgetni. Köszöntem - majd kiment az éléskamrából. 

- Eléggé... - kezdtem volna, de nem jöttek a szavak. 

- Szemét? Bunkó paraszt? Önző? Mit szeretnél? - kérdezte. 

- Úgy az összeset egyben. 

- Igen, Ezarel már csak ilyen. Legbelül tud kedves is lenni, csak nem szokta kimutatni...

- Miért? - éreztem, hogy van valami a háttérben, ami miatt ilyen lett. Viszont nem akartam róla faggatni Kero-t, tudtam jól, ha meg akarom tudni, majd Ezareltől kell meg tudnom. Mindenki jobban jár. - Á, nem érdekes. - fűztem hozzá végül. 

Fogalmam nincs, miért érdekelt egyáltalán, hogy mi van Ezarel mögött, hogy olyan, amilyen. Meggyőződésem volt, hogy nem a valóságban vagyok, hiába szólt minden ez ellen. Egyszerűen képtelen voltam felfogni.

Ezért nem is akartam megérteni. Szimplán csak elfogadtam, hogy nem vagyok többé otthon. Mert ez a része egészen biztos volt. 

- Segítesz megkeresni a tolvajt? - kérdezte végül a férfi.