Először is, tisztában vagyok
vele, hogy az emberek jó része el se olvassa ezt – tekintettel csj-s blogomra.
Látom ám, hogy mit tekintettek meg többször :P
Na szóval. Azért írok mégis
ilyet, hogy elkerülhessünk félreértéseket, esetleges problémákat. Ugyanis,
tudnotok kell, hogy rohadtul nem tudok franciául – csak nagyon keveset… -
szóval addig a bizonyos szeptemberi napig nem játszottam még a játékkal (úgy,
hogy értettem is volna, miről van szó :P ) .
Igen, akik nem tudnak még róla,
kijött a játék több nyelven – köztük angolul, németül, magyarul. És akik vmi
csoda folytán idetéved, de mégsem ismeri a játékot, ne keseredjen el –
szerintem egyáltalán nem lesz szükség előzetes ismeretekre.
Mint csj-s fanfiction-ömben, nem
tervezem követni a fő történet szálat –
terveim szerint gyorsabban fogok haladni, mint Eldarya… Hahaha…. TERVEIM
szerint. Nem arról vagyok híres, hogy túl gyakran írnám a blogjaimat.
Jah igen, a másik dolog. Ha
eltűnök hónapokra – adj Isten, megint akár egy évre – nem feltétlenül jelenti
azt, hogy nem fogom folytatni. Ha látom a lelkesedést, nekem is megjön.
No tehát, az első pár rész
(lehet, hogy csak egy,lehet, hogy több) nagyban fog hasonlítani Eldaryára –
tekintettel arra, hogy ez nem egy szimpla gimis történet, hanem kő kemény
fantasy – de nem teljesen!!! Eldarya világának ismerete számomra csekély, tehát
nem tudom fenntartani a végtelenségig a látszatot, hogy mindent tudok róla –
ugyanúgy, ahogy a főhős se tud semmit.
VAGYIS:
A főhőst, világot, lényeket át
fogom formálni. Ez nem szabad döntés kérdése, inkább szükséges – tekintettel arra,
ismétlem megint, hogy nem sok mindent tudok.
Ugyanúgy, mint csj
fanfiction-ömben, a karakterek árnyékuk igazi valójuknak – alapjában véve
ugyanazok, mégis, nem én találtam ki őket, de ettől függetlenül beléjük kerül a
saját stílusomból is valami. Illetve: egyes karaterek háttértörténetét
módosíthatom (nem derült ki sok minden eddig róluk…)
Na szóval ha bárkinek bármi
kérdése, óhaja-sóhaja, problémája, megjegyzése, írja bátran!
Ha valami meg annyira nem
tetszik, hogy szidni akarod, mint a bokrot (szerencsére ilyet még soha nem
tapasztaltam) akkor kérlek, ne tedd. Könnyítsd meg mindkettőnk életét, és szard
le, milyen hülyeségeket hordok össze. Neked is jobb, meg nekem is.
Ez is már felér egy kisebb
regénnyel, alig két percembe telt max. Remélem, ilyen gyorsan fog menni a
történetírás is :D
Ui.: Kérdezhetnénk, miért állok
neki egy fanfictionnek, amikor alig tudok az adott dologról valamit?
Erre csak annyit mondanék, hogy
van ötletem, és mert szívesen csinálom. A problémákat meg majd megoldom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése