Hogy miért gondoltam azt, hogy nem vagyok magamnál? Hát emiatt a látvány miatt:
Azt a rohadt... Ekkora kristályt még életemben nem láttam, egy vagyont érhet...
Éppen megindultam volna a kristály felé, hogy jobban szemügyre vegyem, amikor valaki lerántott a földre. Beütöttem a fejemet, fájt is rendesen, de semmiképp se akartam kimutatni, bárki is szemelt ki magának. Végül észrevettem, hogy ki támadott meg.
Te jó Isten mazsolája...
Először is, mi ez a rohadt kék láng?? Fizikai képtelenség, amit itt látok... másodszor: milyen rókajelmezbe öltözött már ez? Tökre úgy nézki, mint James játékából az egyik karakter...
- KI VAGY, ÉS MIT KERESEL ITT? - üvöltötte le a fejemet. Fenyegetően nézett rám, és szinte biztos voltam benne, hogyha fel szeretnék állni, akkor sem engedné. Így hát a földön fekve válaszoltam.
- A nevem Asha, és fogalmam nincs, hogy kerültem ide, ha erre kíváncsi.
- Ezt nem hiszem... - valami zajt hallottunk kicsit messzebbről. A nő mégjobban elkomorodott, ha ez egyáltalán lehetséges volt - Jamon, vidd a börtönbe! Most nem érek rá vele foglalkozni. - Ki az a Jamon? tettem fel magamban a kérdést, de azonnal választ kaptam, amikor egy orkkal álltam szembe. Gúvadt szemekkel, lefagyva meredtem volna rá, hogyha nem kezd el cipelni kérdés nélkül, ahogy elég nehezen tudnám tovább nézni...
Lépcsők végtelenjén át vitt le egy cellába - amit igazából nem lehetne annak nevezni, tekintve, hogy egy barlangban vagyunk. Mire bármit is mondtam volna, a férfi -habár nem biztos, hogy lehet annak nevezni... - bezárta a cellám ajtaját, és egyedül hagyott a sötétben.
A barlang egy tóban végződött. Közel mentem hozzá, hátha ki tudnék rajta keresztül úszni. Azonban megtorpantam pár méterre a víztől - ugyanis egy mancs nyúlt ki a zöld víz mélyéről a partra, majd mégegy, és úgy próbált kikúszni.
Megijedtem, ösztönösen hátráltam a barlang másik vége felé... Ez csak egy rémálom lehet - gondoltam. A lény lassan emelkedett ki a vízből, szemei sárgásan izzottak. Megdermedtem a félelemtől, és már sikítani se mertem - erőm se lett volna hozzá. Becsuktam a szememet, majd kinyitottam, de a teremtmény továbbra is kúszott kifelé a vízből. Végül egy nyikorgást hallottam a cellám ajtaja felől - talán valaki kinyitotta az ajtaját?
De nem számított, ugyanis addigra a lény alig pár méterre volt tőlem, és nem volt igazán menekülési útvonalam az ajtó felé. Azonban mire a teremtmény elérhetett volna, egy kard súlytott le rá, és a feje pattogva, majd gurulva visszament a vízbe.
Egy fekete ruhás, maszkos alak állt előttem. A testalkata alapján férfi lehetett, de nem lehetett biztosra megállapítani. A szájához emelte a kezét, hogy csendre intsen. Mintha bármit is szeretnék mondani vagy kiabálni jelen helyzetben... csak ziháltam sokkos állapotomban... Mire eljutottam volna odáig, hogy megköszönjem, már nyomát se láttam.
Miután végre annyira magamhoz tértem, hogy meg is tudjak mozdulni, elindultam a cellám ajtaja felé. Amint odaértem, annyira azért nem voltam meglepve, hogy tárva-nyitva állt. Egyből ki akartam lépni rajta, de valamiért mégiscsak megtorpantam.
Mi van akkor, ha megtalálnak, már nem adnak olyan opciót, hogy jó, most akkor börtönbe mész, hanem jó, akkor nem érdekelsz minket, repüljön a fejed? Végül úrrá lett rajtam a szabadság iránti vágyam. Nem akartam hátralevő életemet egy cellában letölteni, és jobb alkalmam lehet, nem lesz a jövőben a szökésre.
Kiléptem a cellám ajtaján, és elkezdtem megmászni a végtelennek tűnő lépcsősort.
Humoros :}
VálaszTörlésköszi :)
Törlés